1983. február 27-én hunyt el a 30-as évek Ferencvárosának legendás fedezete, Lázár Gyula, a Tanár úr. Rá emlékezünk.

Lázár Gyula Füzesgyarmaton született, 1911. január 24-én.

A későbbi Tanár úr is diákként kezdte, a középiskolás válogatottból került 1929-ben a Ferencváros tartalékcsapatába. Hogy aztán hamarosan az új ferencvárosi fedezetsor ünnepelt játékosa legyen. Karrierje gyors volt, olyannyira, hogy 1931-ben már a magyar válogatottban is bemutatkozhatott Svájc ellen, ahol a 6:2-es győzelemből az újonc is alaposan kivette a részét. Az ötletes és látványos játék után a mérkőzés végén a lelkes szurkolók vállra kapták a játékosokat, köztük Lázárt is. Nem mindenki mondhatta el ezt magáról, hogy már az első válogatottsága után a szurkolók vállán hagyta el a pályát.

1931-ben a Nemzeti Sport így írt, mit írt, áradozott róla:

„Lázár játéka egyenes folytatása annak a játéknak, amit elődei honosítottak meg a posztján. Azok az elődök, akiknek sorában Gorszky és Weinber naturalizmusa után Blum, Obitz, Berkessy művészete virágoztatta a Fradi halfsor dicsőségének egyik jelentős részét. Lázár nagysága azonban abban tornyosul fel a magyar futball egén, hogy benne mintha sűrítve jelentkezne, amit elődei tudtak, tettek és a pályán véghezvittek. Művésze a labdának a szó egész értelmében, de művésze a játéknak is olyan egyéniséggel, amely bele tud olvadni az egészbe, az együttesbe, hogy annak minden mozdulatával a hasznára váljon. Természetesen időnként hibázik, de hát tökéleteset futballpályán, nagy mérkőzéseken alig-alig nyújthat valaki. Különösen, ha életével még a második tizet sem haladta túl.”

Ezek után sorra aratta sikereit, 1937-ben Közép-Európa válogatottjában is helyet kapott. A játékát a dicséreteken túl így jellemezték:

„Éveken keresztül az ő játéka adott színt és tartalmat a Ferencváros csapatának. Az ő pontos, lapos passzai, keresztlabdái, előre nem sejtett, de a végrehajtás után egészen természetesnek látszó átadásai a csapat stílusát jelentették. Roppant könnyedtséggel tudta megcsinálni azt, ami másoknak sohasem sikerült. Szép szerelései bámulatba ejtették a szakértőket. Lázár számára mindegy volt, hogy hol kellett játszania. Egyformán használható volt mint csatár, mint fedezet, vagy hátvéd. Nyúlánk, izmos, hajlékony termete minden mozdulatra alkalmas volt. Mindennél többet jelentett az, amikor a közönség önfeledten kiabált be a pályára: Tanár úr!”

Mindig szerény volt, soha nem büszkélkedett a sikereivel, így sohasem volt haragosa. Sohasem szégyellte, ha hibázott, de sohasem dicsekedett azzal sem, ha jól ment a játék. Jó bajtárs, igazi sportember volt!

1930-tól 1943-ig játszott a Ferencvárosban, mindösszesen 511 mérkőzésen, ahol fedezetként 39 gólt szerzett. Ötszörös magyar bajnok (1931-32, 1933-34, 1937-38, 1939-40, 1940-41), melyekből az első az egyedülálló 100 %-os bajnokság. Négyszer nyert Magyar Kupát (1933, 1935, 1942, 1943), egyszer pedig nemzetközit (1937, KK). A magyar válogatottban 49 mérkőzést játszott, 1 gólt lőtt. Részese volt az 1938-as világbajnoki ezüstérmes csapat sikerének. Az FTC 1974-ben örökös bajnoki címet adományozott neki.

1983. február 27-én Budapesten halt meg. A fradisták azonban örökre emlékeznek rá, nevét kitörölhetetlenül beírta a Ferencváros dicsőségkönyvébe