2024. december 21. szombat

A Fradi dicső múltja, 66.rész – 1968

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2009. augusztus 12.

csapatkep_1968_05011967-ben megvolt a huszadik bajnoki cím. A csapat állt még a VVK-ban, az ősztől kezdődően pedig a BEK-re készühetett. A nézők, sőt a szakemberek szerint is jó eséllyel. Nézzük, mi történt 1968-ban.

Kezdjük a bajnoksággal! Amint a végeredményből látható, a 20 után egyből jött a 21, ismét bajnok lett a Fradi!

Az 1968. évi Nemzeti Bajnokság végeredménye
1. Ferencváros 30 21 7 2 65:26 49
2. Újpesti Dózsa 30 20 8 2 102:27 48
3. Vasas 30 18 6 6 66:37 42
4. Bp. Honvéd 30 13 12 5 50:30 38
5. Csepel 30 13 8 9 35:29 34
6. Pécsi Dózsa 30 10 8 12 34:40 28
7. Tatabánya 30 9 10 11 31:38 28
8. Dunaújváros 30 10 7 13 34:45 27
9. VM Egyetértés 30 7 12 11 34:42 26
10. Haladás 30 9 8 13 36:45 26
11. MTK 30 7 11 12 35:40 25
12. SBTC 30 8 9 13 41:55 25
13. Diósgyőr 30 8 8 14 36:56 24
14. Győri Vasas ETO 30 6 11 13 37:48 23
15. Videoton 30 9 3 18 28:57 21
16. SZEAC 30 5 6 19 26:75 16

A fölény nem volt olyan, mint az előző bajnokságban, sőt egyáltalán nem volt fölény. Végig igen kemény versenyt kellett futni a Dózsával. A Fradi tavasszal vesztett több pontot. Talán nem véletlenül, hiszen ekkor több fonton is harcolt, nem is akármilyen eredményekkel. Ősszel már nem küzdhetett a nemzetközi színtéren a csapat. Pár bekezdéssel lejjebb kiderül, miért nem. A csapat taktikailag is rendkívül érettnek bizonyult. Volt olyan meccs, ami után azt írták:

Olyan csatárjátékot vonultatott fel a Népstadionban egy félidőn át a Ferencváros, amelyre azok is szívesen emlékeznek majd vissza, akik nem a zöld-fehérek sikeréért szurkolnak. Mindenki sokat mozgott, a széleken futottak a támadások, és időnként a lélegzetelállító rohamok következményeként szinte levegő után kapkodott a tatabányai védelem. És mivel volt a játékban tűz, lüktetés, élet, zúgott a taps a nézőtéren.

FTC – Tatabányai Bányász 4:1

Vagy éppen ezt:

1:1-nél egy vitathatatlan tizenegyest nem adott meg a játékvezető, de ez sem törte meg a Fradit. Nyugodtan játszott tovább. Általában ez a rendíthetetlen nyugalom lepte meg legjobban a szakembereket, köztük a későbbi szövetségi kapitányt, Hoffer Józsefet is: „Nincs fejvesztettség, kapkodás a zöld-fehér csapat játékában, bármilyen eredményt mutasson a villanyjelző tábla. Az ellenfél vezetésénél a ferencvárosiak játéka egy csapásra gépszerűvé válik, mégpedig olyannyira, hogy lassan a partner veszíti el az idegeit és megadja magát. Nem bírja elviselni ellenfele magabiztosságát.” Akár tudatos, akár nem, ez sem rossz taktika, s főként ilyenkor, amikor már csak két mérkőzés van hátra.
FTC – Vasas 2:1

Utolsó mérkőzését december 15-én játszotta a Fradi Győrben, ahol 3:2-re verte meg azt az ETO-t, amelyik az előző években a kupában nem egyszer borsot tört az orra alá. A Ferencváros bajnokságához szükséges győztes gól a 72. percben, Fenyvesi beíveléséből született. A beívelt labdát Albert 3 méterről a jobb sarokba fejelte. Fenyvesi számára ez a mérkőzés a búcsút jelentette. Utolsó bajnoki mérkőzésén is csupaszív játékával segítette győzelemhez a csapatát, amely győzelem a bajnoki címet jelentette. Nehezen kivívott bajnokság volt ez, igazán elismerésre méltó. A csapat tavasszal sok pontot vesztett, az Újpesti Dózsa már-már behozhatatlannak látszó előnyre tett szert, ám a Fradi ősszel fokozatosan formába lendült, s különösen a mexikói olimpia után nagy egységbe kovácsolódott. Április 7-től veretlen tudott maradni, az utolsó 12 mérkőzését megnyerte.

Az MNK-ban az előző évi végjátékban már nem vehettünk részt, de természetesen az 1968-ban induló sorozatban elindultunk. Állomások: III.ker TTVE 3:0, Volán 3:1, Egri Dózsa 1:0. Ezután hatalmas meglepetésre a Szegedi VSE 1:0-ra legyőzte és kiejtette a Fradit.

Nemzetközi kupák! Az elmúlt részt egy izgalmas pillanatban hagytuk abba, a VVK-ban 1967.11.28-án a Népstadionban 1:0-ra győzött a Fradi a Liverpool ellen. A visszavágót a mieink számára rendkívül szokatlan időpontban 1968.01.09-én rendezték Liverpoolban. Nem csoda, ha a játékosoknak ezen a télen az ünnepek nem voltak ünnepek, kemény felkészüléssel telt ez az időszak. Hivatalos edzőmeccs nem volt, egy kicsit mindenki félt a téli visszavágótól. A csapat azonban minden kétkedőre rácáfolt, Liverpoolban is 1:0-ra győzött, kettős győzelemmel jutott tovább!

A következő ellenfél az Atletico Bilbao volt, immáron a szokásos időpontban, tehát a tavasz elején. Erre az összecsapásra Mexikóban készült fel a Ferencváros. Február 10-én kikapott a mexikói válogatottól 3:1-re, négy nappal később a Toluca csapatát 5:3-ra verte, amit 02.17-én megfejelt egy újabb, 2:0-ás győzelemmel a Jalisco ellen. Ezután két vereség következett, igazán erős ellenfelekkel szemben (Crvena Zvezda 0:2, Botafogo 1:3). De ez a felkészülés a későbbi eredmények tükrében igenis hasznosnak bizonyult.

1968.03.13. Népstadion: FTC – Atletico Bilbao 2:1
1968.03.27. Bilbao: Atletico Bilbao – FTC 1:2

Ez a győzelem a küzdeniakarás és a taktika diadala volt. Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez az értékes győzelem a zöld-fehérek történetének legszebb sikerei közé tartozik majd. A Ferencvárosból minden játékos 10-es osztályzatot érdemel. Az FTC egy emberként küzdött, de Albert a mezőny fölé nőtt.

Következett a Bologna:
1968.05.22. Népstadion: FTC – Bologna 3:2
1968.05.27. Bologna: Bologna – FTC 2:2

Ismét kitett magáért a csapat idegenben! Többen is kiemelkedően játszottak, de a mezőny legjobbja ezúttal Havasi Sándor volt. Az olaszok német játékmesterét, Hallert, teljesen semlegesítette, majd a 70.percben az ő góljával egyenlített a Fradi. Amely döntetlennel ismét a VVK döntőjébe jutottak.

A döntőben az ellenfél a Leeds United volt:
1968.08.07. Leeds: Leeds United – FTC 1:0

Az izgalmas, változatos mérkőzést egy szabálytalan gól döntötte el. „A 42.percben Lorimer bal oldalról szögletet ívelt a kapu elé. A csavart labdára Géczi és J.Charlton ugrott fel, a középhátvéd meglökte a kapust, aki nem is jutott a labdához, Jones ott termett és 4 méterről a hálóba vágta a labdát.” Ezt a gólt még a BBC kommentátora is szabálytalannak minősítette a tévés visszajátszáskor.

1968.09.11. Népstadion: FTC – Leeds United 0:0
Az FTC szinte végigtámadta az egész mérkőzést, de a legnagyobb helyzetekből sem sikerült gólt szereznie.
Vélemények:

Albert Flórián: Sajnálom, hogy nem sikerült. Ez volt az első olyan hazai VVK-mérkőzésünk, amelyen nem lőttünk gólt. Sajnos, ez volt a döntő.

Don Revie, a Leeds menedzsere: A Ferencváros kiváló csapat, egyike a legjobbaknak, amit valaha is láttam. A mérkőzés egyes pillanataiban már én magam is feladtam a reményt, de kibírtuk az óriási nyomást.

Sir Stanley Rouse, a FIFA elnöke: Ilyen mérkőzést még nem láttam életemben, hogy az egyik csapat ilyen hihetetlen erejű támadásokkal rohamozzon 90 percen át, de ne tudja megtörni a másik ellenállását.

És itt most következnie kellene egy olyan tudósításnak, amely a BEK küzdelmeiről szól. Arról a BEK-ről, amelyről szurkolói körökben az 1967-évi bajnokság megnyerése óta oly sokat beszéltek, hiszen a csapat tényleg európai élcsapat volt. Mindezt ékesen bizonyította a tavaszi VVK meneteléssel is. Ám a politika közbeszólt. A magyar csapatok nem indulthattak el az 1968/69-es nemzetközi kupasorozatokban. Hogy miért? A politikai vezetés így gondolta tiltakozni a 68-as prágai katonai bevonulás miatti nyugati tiltakozás ellen. Használni nem használtak vele. Ártani viszont annál többet ártottak, példának okáért a Fradinak. Hiába, oly korban éltünk akkor…

Ha már a tétmeccsektől eltiltották a csapatot, kénytelen volt barátságos mérkőzéseket szervezni. Július végén volt egy négy mérkőzésből álló osztrák túra, három győzelemmel és egy döntetlennel. Októberben pedig Franciaország volt az úticél, ahol öt meccset játszott a Ferencváros. Az eredmény: négy győzelem, egy vereség.

Az 1968-ban játszott díjmérkőzések összesítése:

55 mérkőzés: 37 győzelem, 9 döntetlen, 9 vereség: 128 : 56 gólarány

Az 1968-as csapat:
csapatkep_1968_0501

Forrás:
Nagy Béla: Fradi futballkrónika 1899-1973
nemzetisport.hu

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS