Ottó! Látod? Múlik az idő!

Mintha csak tegnap lett volna az a tizennégy évvel ezelőtti csodálatos este Zürich-ben, ahol végleg és visszavonhatatlanul beírtad a neved a Fradi történelemkönyvébe. Nem kellett hozzá más, lőttél két olyan gólt a Grashoppers ellen, amelyet csak a legnagyobbak tudnak. És hogy ez a meccs nem egy edzőmeccs volt? Ez volt a Fradi és egyben a magyar labdarúgás történelmének első Bajnokok Ligája mérkőzése! Az, amelyet már nem gyengítettek a selejtező utónévvel. Ez volt tehát az igazi hab a tortán. Olyan édes, hogy mindmáig emlegetjük.

Ez az ember, ez a játékos, Vincze Ottó ma ünnepli 35. születésnapját. Köszöntsük Őt a pályafutása fontosabb pontjainak megemlítésével.

1974. augusztus 29-én, Ózdon született. Gyermekkorát is ebben a városban töltötte, amely akkoriban a „virágzó szocializmus” egyik vidéki fellegvára volt, a hazai kohászat egyik bölcsője. Tíz esztendősen lett az Ózdi Kohász igazolt labdarúgója, ahol aztán két esztendőt töltött el.

1986-ban újabb állomás következett, a tizenkét esztendős tehetség Budapestre került, a Ferencváros labdarúgója lett. Különösebben nem bánta sorsának ezen fordulatát, hiszen mindig is a zöld-fehér színekért rajongott. A tehetségét azonnal megmutatta, a Fradi korosztályos csapatainak üdvöskéje lett. Olyannyira, hogy 1990-ben, mindössze 16 esztendősen felkeltette egy svájci klub, az FC Sion vezetőinek figyelmét, akik leigazolták az ifjú futballistát. Hogy ez miért volt jó a Fradinak? Azt nem tudhatjuk! De Vincze Ottónak nyilván nem ártott. Valamit biztos tanult a svájci pontosságból, fegyelemből.

Először ifiként játszott Svájcban, majd szerződést kapott. Az első csapatban egyetlen egyszer játszhatott, amikor becserélték. Úgy tűnik, ez is elég volt a Vasas vezetőinek ahhoz, hogy tárgyalásokat kezdjenek a kölcsönvételéről, amelyet 1994-ben elértek. Örökre megválaszolatlan kérdés marad, vajon a Fradi akkori vezetői miért nem követték nyomon egykori tehetségük pályafutását, miért egy másik magyar csapatban kellett újra rácsodálkozniuk? Mert a Vasasban nyútott teljesítményére rácsodálkoztak, mint ahogy minden magyar labdarúgó szakember. Egy év elteltével aztán léptek is a Fradiban, 1995-ben a bajnokcsapathoz igazolták, igaz, még mindig a svájci FC Sion kölcsönjátékosaként.

Miután Ottó visszakerült igazi közegébe, villantott! Jött az a már megemlegetett csodálatos zürichi este, ahol egész Európa megismerhette a nevét. És mi, Fradisták mindannyian, örök időkre bevéstük a legendás nevek sorába.

A szezon végén bajnok és kupagyőztes lett szeretett csapatával, a Ferencvárossal. Az újabb BL siker azonban nem adathatott meg neki. Már csak azért sem, mert az FC Sion visszarendelte, rájött, hogy igazi aranytartalék van a birtokában. Élt is vele! Csak fél esztendőt kellett ezen – a számára már nyilvánvalóan – parkolópályán eltöltenie, eddig keresték számára az új csapatot, amely üzlettel mindenki jól járhatott (sajnos a mindenkibe a Fradi, ahol tényleg kiteljesedett, nem tartozhatott bele). Megtalálták, ez pedig az FC Barcelona lett, ahol ugyancsak látták azt a BL-sorozatot.

Ottó megfogta az Isten lábát. Sajnos, azonban nem tudott élni vele. Azóta maga is lenyilatkozta, később mindent másképp csinált volna. De ezen Ő sem rágódott, a lehetőség elszállt. Hol másutt tudott volna újra talpraállni, mint szeretett csapatában, a Ferencvárosban. 1997-től 1999-ig újra csapatunk játékosa lett. A játék nem ment rosszul, a magyar válogatottba is ebben az időben került be, ahol végül 1998-tól 2005-ig tizenegyszer szerepelt.

1999-ben Németországba igazolt, két évig a Waldhof Mannheim, majd egy esztendeig az Energie Cottbus labdarúgója lett. Ellentmondásos időszak volt, eleinte (Mannheimben) a csapata húzóembere volt, Cottbusban jó kezdés után később már a cserepadra sem fért oda. 2002-ben ezért hazaigazolt. Az aktuális bajnok, a Zalaegerszegi TE vezetői láttak benne fantáziát, a sikerek további biztosítékát. Voltak nagyon jó meccsei, voltak kevésbé sikerültek, összességében azonban nem igazolta a vezetők elvárásait, akkor is őt találták meg, amikor nem tehetett róla. Ilyen körülmények között került Győrbe 2004-ben, ahol hároméves szerződést kötött. Jól indult, ám közbeszóltak a sérülések, műtétek, végül leszállóágba került.

2007-ben nagy meglepetést okozott azzal, hogy harmadszor is a Fradiba igazolt, az NB II-ben ragadt Fradiba. Ő azt mondta, kötelességének érzi, hogy segítsen azon a csapaton, amelynek szerinte mindent köszönhet. A segítség nem sikerült. Ottót újabb sérülés hátráltatta, ám hiába tért vissza, a pályán semmi sem jött össze. A szezon végén aztán nem csak a Ferencvárostól, azt aktív labdarúgástól is elköszönt. A miértre nagyon őszintén így válaszolt:

Magam is részese voltam a tavaszi kudarcnak, amkor nem sikerült feljutnunk. Nehezen emésztettem meg, és nagyon fájt, hogy nem tudtam segíteni. Voltak jó meccseim, olykor talán hasznosan futballoztam, de be kellett látnom, már nem ment úgy a játék, ahogy szeretném. Ez van! Nincs ezen mit szépíteni, a sérülések miatti sok-sok kihagyás meglátszik rajtam, képtelen voltam igazán felpörögni. Sokat gondolkodtam ezen, hogy szabad-e még profi csapatnál játszanom. Végül azt válaszoltam, a Fradinál elköszöntek tőlem, máshol már nem próbálkozom.

Ezután visszaköltözött Győrbe, ahol tervei szerint az utánpótlás-képzésben vagy edzőként vállalna szerepet. 2008 őszétől kezdve egy alacsonyabb osztályú osztrák csapatban játszott és elvállalta a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó-szövetség menedzseri teendőit is. 2009-ben sportmenedzserként diplomát szerzett. 2009 tavaszátől az ETO nagy terveket szövögető futsal csapatának az igazgatója. Franciául, spanyolul, németül és angolul beszél, komolyan veszi új hivatását, ahol a pályán szerzett tapasztalatait is kamatoztatni tudja. Fia, Ádám az ETO igazolt játékosa.

Ez év őszétől a médiában is nagyott lépett, a Bajnokok Ligája közvetítési jogát megszerző TV2 egyik arca lett, állandó szakértőként. Nyilván mindehhez kiváló ajánlólevél volt az a tizennégy évvel ezelőtti zürichi este. Meg persze az a céltudatos munka, amelyet Ottó a pályafutása után is végez.

Ottó! Bár nem hatalmaztak fel, de gondolom, nem haragszanak meg rám, ha a Fradisták százezreinek nevében is kívánok nagyon boldog születésnapot, sok-sok sikert vezetői pályafutásodban is! És azt is remélem, reméljük, hogy a későbbiekben ezt is kamatoztatni fogod szeretett csapatodnál a Ferencvárosnál. Mint ahogy tetted azt játékosként azzal a sokat emlegetett két csodálatos zürichi góllal.

Visszavárunk!

Addig is nézzük meg annak a sokszor megemlegetett zürichi estének egy hosszabb összefoglalóját:

A http://www.vinczeotto.hu és a http://hu.wikipedia.org/wiki/Vincze_Ott%C3%B3 wikipedia internetes tartalmak felhasználásával a köszöntőt írta: Simon Sándor