2024. december 3. kedd

A csapatépítés nehézségei

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2009. december 8.

McCabeTermészetesen ma még mi sem tudjuk ki lesz a Ferencváros vezető edzője a tavaszi szezonban. Azt viszont már most tudjuk, kemény fába kell vágnia a fejszéjét.

A Ferencváros őszi szereplése múltjához és az elvárásokhoz képest, nagyon szerényre sikeredett. A szakmai vezetés belátta, rosszul mérték fel, az NB 1 erejét. (A kép a www.origo.hu oldalról)

Álljunk is meg itt egy pillanatra. Az NB2-es szezont, különösebb küszködés nélkül tudhattuk magunk mögött. Bobby Davison pedig állítólag folyamatosan figyelte az első osztályú mérkőzéseket, melyből azt a következtetést vonta le, hogy feltétlenül a dobogóért fog küzdeni légiósokkal felturbózott csapatunk. Mi szurkolók is hittünk neki. Az edzéseken egy energikus, jó szellemiségben küzdő, harcoló alakulatot láthattunk a felkészülés alatt. Aztán az elképzelt, megálmodott csapat, bár első mérkőzését még népünnepély között nyerte meg, a második idegenbeli küzdelemre, atomjaira hullott szét. Nem szerepünk, hogy felelősöket keressünk, a Ferencváros tulajdonosa is érezte a problémákat, így meghozta döntéseit.

Azt már tudjuk, kik lettek ennek a döntésnek a vesztesei, azt viszont még csak sejtjük, kik lesznek a győztesei. Egy kisebbfajta győztese természetesen már az őszi szezonban megmutatta magát, ő Craig Short. A hitehagyott gárdát, összerántotta a bajnokság végére és bár nem lettünk világverő 11, de vele megmenekültünk a totális szégyentől.

A kérdés már csak az, ki lesz a Ferencváros vezetőedzője?

A választ erre még nem tudjuk. Azt viszont igen, korántsem mindegy, ki ül ezen a poszton, hiszen a háborúkat is a katonák véres küzdelme fonja körül, de hiába a hősies küzdeni akarás, ha egy seregnek nincs tapasztalt jó eszű hadvezére.

Egy edző feladata, nem áll meg az edzések magas fokú levezénylésénél. Neki egybe kell szerkeszteni a csapatot különböző taktikai variációkkal, ehhez meg kell találnia a megfelelő embereket, majd pedig a mindennapok során, pedagógiai érzékkel kell motivációt adni a játékosainak. Persze, mivel nem cserélheti le a teljes csapatot, ezért figyelembe kell vennie azt is, hogy milyen képességei, karizmái vannak játékosainak és ehhez kell igazítania a taktikát is.

A csapatépítés nem egyszerű feladat. Mivel még azt sem tudjuk kinek a kezében lesz az irányítás, sokat nem tehetünk, várunk. Várjuk a vezetőség döntését, de addig is szeretnénk bemutatni egy remek embert a múltunk dicsőséges színpadáról, ő hogyan rakott össze egy csapatot, milyen elvek szerint dolgozott.

Barátom és szerkesztőtársam, Simon Sándor, mint egy időutazó, mindig elővarázsol egy szeletet a múltból, lesöpörjük róla az idő szürke porát, majd olvasóink elé tárjuk, mert úgy érezzük, ma sem vesztette el aktualitását. A most megidézett szelet napra pontosan 45 eszttendeje jelent meg először, a Képes Sport hasábjain. Igen, nincs új a nap alatt, valóban bőven van mit tanulnunk dicső elődeinktől. A múltból megidézett vezetőedző pedig nem más, mint az FTC Baráti Kör előző elnöke. Igen, Mészáros József, Rudas Ferenc előtt, a Baráti Kör vezetőjeként is beírta magát a Ferencvárosi történelem díszes könyvébe. Most essen mégis szó arról, miként gondolkodott ő, edzőként a csapatépítésről. Különösen annak fényében érdekes ez, hogy a Fradival éppen túl volt már egy bajnoki aranyon és a nevezetes VVK sorozat közepén tartott, melyet mint tudjuk végül elhódított csapata. Szavait nem csak olvasóinknak ajánljuk, hanem a Ferencváros mindenkori vezetőedzőjének is.

Istenes Tibor

meszaros-jozsef-cikk64

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. YSE írta:

    Szerintem Mészáros József volt Fradi történetének legjobb irányító játékosa (én még láttam játszani, bár már akkoriban kiöregedőben volt, és a tarcsiban játszott). De minden labájának szeme volt… És olyan húzásai voltak, amire az ellenfél nem számított. Edzőként Lakat Károly és ő voltak a klub két legjobb edzője. De egyiküknek sem adatott meg, hogy a maximumot kihozhassák a csapatból. És ez nem rajtuk múlott. Viszont sportvezetőként (legalábbis saját magához képest) gyengébbet nyújtott.
    Bár lenne ilyen játékosunk és edzőnk most.

    Hozzászólás ideje: 2009. december 8. 15:17

  2. trebla77 írta:

    Mészáros József mellett ne feledkezzünk meg Lyka Antalrol sem,Aki a háttérben az ifi eggyel dolgozott nagyon hosszú ideig.Ha jól tudom kétszer is edzősködött nálunk.Ő volt annak az ificsapatnak az edzője, amelyik veretlenül nyerte a bajnokságot és olyan támadósora volt mint:-Szőke-Varga-Németh Miklós-Rátkay-Füsi.Ha jól emlékszem110 gólt rúgtak.Mint játékos is maradandót alkotott a Fradiban.Úgy gondolom a csapatépítés nem csak a vezetőedző zsenialitásán múlik, hanem a háttérmunkát jól végző többi munkatárson is.

    Hozzászólás ideje: 2010. január 13. 11:02

HOZZÁSZÓLÁS