2024. november 24. vasárnap

Mi újság? Születésnapi beszélgetés Mátyus Jánossal.

Szerző: tibu1 Bejegyzés ideje: 2009. december 20.

matyus-janosMa is egy Fradista szívhez igazán közel álló játékos ünnepli születésnapját. Újkeletű sorozatunkhoz híven, ennek alkalmából fel is hívtuk, hogy köszöntsük. Mátyus János ma 35 éves.

A beszélgetés előtt néhány szám Mátyus János Fradista szerepléséről. 1998. július 22-én mutatkozott be egy UEFA-kupa mérkőzésen a Ferencvárosban, majd ezt követően 42 NB I-es és 26 NB II-es bajnoki meccset játszott, 7 illetve 5 góllal. Mindeközben az összesen 7 nemzetközi (UEFA-kupás) mérkőzésén is 2 gólt szerzett. Az 1998-99-es szezonban bajnoki ezüstérmes szeretett csapatával, a Ferencvárossal.

– Ifis korodban, a Honvédban együtt játszottatok Dragóner Attilával. Tudvalevő, hogy már ott akkor is a Fradinak szurkoltatok. Mesélnél nekünk erről az időszakról?
– Aki ismer engem, az tudja jól, hogy nekem a szívemben két csapat van igazán. Mindenekelőtt a Ferencváros, de én soha nem fogom elfelejteni, hogy Kispesten lettem NB I-es játékos. Ott nőttem fel, ott lettem válogatott. Én Győrben születtem, de mikor felkerültem Pestre, kikeveredtem egy Ferencváros mérkőzésre. A hangulat engem is magával ragadott és onnantól kezdve rendszeresen jártam a meccsekre. Közben látogattam a BVSC edzéseit, itt voltam serdülő, ahonnan ifiként a Honvédhoz kerültem, így lett számomra kedves csapat a Kispest, de az igazán nagy szerelem az a Ferencváros!

– 1998-ban kerültél a Ferencvároshoz. Milyen érzés volt először belépni kedvenc csapatod öltözőjébe?
– Ez egy meghatározó, fantasztikus élmény volt az életemben. A Kispest és a Ferencváros szurkolói nem voltak jó viszonyban, ennek ellenére engem az első mérkőzésen befogadott a Fradi családja. Az első meccsemen az én gólommal nyertünk a Haladás ellen. Azonnal győztes gólt fejeltem és ez nem volt rossz ajánlólevél. Befogadott a közönség és ez a szimpátia a mai napig tart, akárhova megyek barátsággal fogadnak.

– A Ferencvárosból a német másodosztályba igazoltál. Milyen élményeid fűződnek ehhez az időszakhoz?
– 2000. januárjában igazoltam a Cottbusba és már nyárra fel is kerültünk az első osztályba. Szerencsére a Ferencváros sem járt rosszul az eladásommal, ha jól emlékszem 600 000 Márkáért adtak el, ami abban az időben nem volt rossz pénz. Felkerültünk az első osztályba, két évig hetente 40-70 ezer ember előtt futballozhattam, ahol óriási élmény volt minden mérkőzés. Mégis elsősorban a szigetországba vágytam és mikor a szerződésem lejárt, kaptam egy ajánlatot Skóciából és én örömmel éltem a lehetőséggel. Egy évig Edinburgh-ban futbaloztam, a Hibernian színeiben, ami szintén zöld-fehér. Egy év után Ausztriába kerültem az Admira Wackerhez, ahonnan a Győri ETO-hoz vezetett az utam.

– Itt kezdődik második Ferencvárosi korszakod.
– Az első korszakom sikeresebb volt, hisz sajnos a másodikban nem tudtunk felkerülni az élvonalba. Annak ellenére, hogy én az NB2-ben is ugyanúgy készültem, mint a Bayern München ellen. Mi sajnos nem vívtuk ki a feljutást, de végtelenül boldog vagyok, hogy a Fradi ismét az első osztályban játszik.

– Tatabányára kerültél, hogy érzed itt magad?
– Remekül, bár most ismét egy változás előtt állok, mert ugyan még futballozom, de mellette már pályaedzői feladatokat is ellátok. Pályafutásom lassan véget ér, és el kellett gondolkodnom, hogy mit fogok csinálni annak végeztével. Arra a döntésre jutottam, hogy feltétlenül szeretnék a futballban maradni, mint edző. Elvégeztem a „C” licencet, majd az „A” licencet, mellette elvégeztem a Testnevelési egyetem Sportmanageri szakát. Elsősorban edző szeretnék lenni és ha az Isten megadja, akkor talán majd egyszer a Ferencváros kispadján is bemutatkozhatom.

– A 17-es szám, úgy látszik végigkíséri pályafutásodat. Miért ragaszkodtál ehhez?
– A feleségemet május 17-én ismertem meg, ami számomra egy döntő nap volt az életemben. Megszerettem ezt a számot, nagyon hozzám nőtt. A legnagyobb születésnapi ajándékom az élettől, hogy éppen ma lesz a nagyobbik fiam első mérkőzése a Ferencvárosban, és ő is a 17-es számmal lép pályára.

– A napokban Te is pályára léptél a Ferencváros színeiben a keceli emléktornán. Milyen volt a viszonyod Simon Tiborral és Zavadszky Gáborral?
– Zava gyerekkori barát, együtt játszottunk az olimpiai válogatottban, nehéz olyan dolgot mondani, amit még nem mondtam el. Egy csupaszív srác volt. Azt viszont lehet, hogy kevesen tudják, hogy én a Siminek köszönhetem, hogy a Ferencvároshoz kerültem. Neki rengeteget köszönhetek, Simi és Zava a szívemben örökre megmaradnak.

– Mit üzensz a Fradi szurkolóinak?
– Mindenkinek Áldott, Boldog Karácsonyt! Bízom benne, hogy sikeres tavasz elé nézünk, így többes számban, hisz én is a mai napig Fradistának vallom magam. Ehhez kívánok a Fradi szurkolóinak kitartást, mert úgy gondolom a világ legnagyszerűbb szurkolótáboráról beszélünk.

– Én pedig az FTC Baráti Kör és minden Fradista nevében kívánok neked Boldog Születésnapot, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet!
– Igazán megható, hogy gondoltatok rám, nagyon örültem neki.

Istenes Tibor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

HOZZÁSZÓLÁS