2024. december 22. vasárnap

Bemutatjuk vasárnapi ellenfelünket: Vasas SC

Szerző: Simon Sándor Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 25.

Vasárnap délután 17:30-kor a Vasas csapata lesz az ellenfelünk a bajnokságban, az Illovszky Stadionban. Mi, a Fradi szurkolói 2006 ősze óta kiemelt figyelemmel várjuk ezt a mérkőzést. Gondolom, nem kell említeni, miért. Tekintsük át ellenfelünk történelmét.

A Vasas lázasan készül a klub centenáriumi ünnepségeire, működnek a visszaszámlálók.

Tény, hogy 1911. március 16-án megalakult a Vas- és Fémmunkások Sport Clubja, a Vasas. A labdarúgók a kezdeti időkben alacsonyabb osztályokban szerepeltek, de öt év alatt három osztályt előre lépdelve az első vonalban is bemutatkozhattak. Mindez az 1916-17-es bajnokságban történt, ahol első alkalommal a 6. helyen végeztek.

Az első éremre 1924-ig kellett várni. Ekkor csakúgy, mint egy évvel később, bronzérmet szerzett a csapat. Ráadásul Takács II József szerezte a legtöbb gólt a bajnoki küzdelmek során (26 találat), így ő lett a klub első gólkirálya. Később a „kisTaki” a Fradiban teljesedett ki, a legendás T-betűs csatársor jöbbösszekötője lett, ám az igazságnak tartozunk azzal, hogy erről a Vasas-történeti tényről is megemlékezünk. A Fradiba ugyanis már 15-szörös magyar válogatottként került a Vasasból 1927-ben.

A 20-as évek végéig a Vasas stabil középcsapatnak számított, ám 1928-ban kiesett az első osztályból.

1930-ban sikerült a visszajutás. A pályaavató mérkőzésen 5-2 arányban a Vasas, nagy meglepetésre legyőzte a Ferencvárost. Ez a pálya még nem a mai pálya volt, hanem a Béke utca – Forgách utca által határolt, nem túl nagy területet jelentette.

Az újbóli felkerülés azonban csak rövid fellángolásnak bizonyult, mert a csapat újból kiesett, amit egy nehéz időszak követett. Ekkor ugyanis még semmilyen módon nem támogatta az állam a csapatokat, így a Vasast sem. A csapat vergődése egészen az 1941/42-es szezonig tartott. A 40-es évekre tehető a Vasas és a kommunista párt szorosabb kapcsolatának kialakulása. A Magyar Kommunista Pártnak az volt a koncepciója, hogy a sporton keresztül lehet szélesebb tömegeket megnyerni. Ezért tervezték egy munkásklub kiemelt támogatását. A választás a Vasasra esett, 1946-ban valósultak meg teljesen az elképzelések. A támogatás nem csak pénzbeli segítségnyújtást jelentett, hiszen ekkor kapott a klub székházat és az MKP által a Vasashoz került a Pasaréti úti hatalmas sportterület. A klubban a fontosabb pozíciókat szintén az MKP tagjai kapták. Például ebben az időben a klub elnöke Kádár János volt.

A politikai hátszélnek és az anyagi támogatásnak köszönhetően a Vasas tartósan az élmezőnyben végzett, második és harmadik helyek követték egymást. Aztán, amikor az MKP MDP-vé alakult, egy kicsit kevesebbet áldozott a klubra, így megint visszaesés jött, ami azonban nem tartott sokáig és a klub 1955-ben elérte első nagy sikerét, amikor megnyerte a Magyar Népköztársasági Kupát.

1956-ban Közép-Európai kupát nyert a csapat, a Népstadionban 100.000 néző előtt lejátszott mérkőzésen nyert 9-2-re az osztrák SK Rapid Wien ellen. Később még négy alkalommal nyerte meg a Vasas a KK-t.

Első bajnoki címüket 1957-ben ünnepelhették, a forradalom utáni első, egyidényes (11 fordulós) bajnokságot nyerték meg.

Mint bajnokcsapat, jogot szereztek a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK) való indulásra. Az első fordulóban a svájci BSC Young Boys volt az ellenfél. Az idegenbeli 1:1 után, a visszavágón 2:1-es Vasas győzelem született. A következő körben nem kisebb csapat, mint a holland Ajax várta a Vasast. Az amszterdami 2:2 után a Népstadionbeli hazai mérkőzésen 4:0 arányban győzelmet aratott a Vasas. Az elődöntőben a kor legnagyobb csapatával a Real Madriddal kerültek szembe. Az első mérkőzésre ezúttal is idegenben került sor, Madridból súlyos, 4:0-ás vereséggel tértek haza. A Real Madridban akkor Kopa, Didi , Santamaria, Di Stefano és nem utolsósorban Puskás Ferenc játszott. A visszavágónak ismét a teltházas Népstadion adott otthont, ahol Bundzsák Dezső és Csordás Lajos góljaival megverték a világhíres spanyolokat, amit a klubtörténelem legfényesebb lapjain tartanak nyilván.

Innen számítható a Vasas aranykora, amely a 60-as években teljesedett ki, amikor négy alkalommal (1960, 1961, 1965 és 1966) nyertek bajnokságot, az utolsót ráadásul veretlenül (ez a csapat látható a fotón). A csapat edzői ebben a korszakban Illovszky Rudolf és Baróti Lajos voltak.

Az 1960-as években oldódott meg a pályakérdésük. Addig is jellemzően Angyalföldön játszottak, előbb a Latorca utcában, később aztán rövid ideig a Népligetbe, a az Építők-pályára költöztek. 1961-ben lett az angyalföldiek új otthona a Fáy utca, ahol a mai napig játszanak és amely pályát ma a legendájukról Illovszky Rudolf Stadionnak neveznek.

1970-es évek sikerei: 1973-ban kupagyőzelem a Budapesti Honvéd ellen (4:3), majd mindmáig az utolsó bajnoki cím megnyerése 1977-ben. Az utolsó bajnokcsapat legjellemzőbb összeállítása: Mészáros – Török, Komjáti, Hegedűs, Kántor – Gass, Zombori, Müller, Várady – Kovács, Izsó volt. Az edző pedig, ki más, mint Illovszky Rudolf.

A ’80-as évekből még két kupagyőzelem (1982 és 1986) jelentette a sikereket, a bajnokságban, bár általában az élmezőnyben végeztek, már nem tudtak hangos sikereket aratni. 1990-től kezdve viszont már csak a stabil középcsapat jelzővel lehetett a csapatot illetni.

A rendszerváltás után egyre erőteljesebben lehetett érezni, hogy a Vasas már nem pártcsapat, előbb szűkültek, majd eldugultak a párt- és állami támogatás csatornái. Ebből is adódóan a Vasas 1995-ben már közel került a kieséshez. Az őszi szezon végén a kieső, 15. helyen telelt a csapat. Tavasszal hiába jött a „Mágus”, Verebes József, a csapat megmentője a nagy öreg, Illovszky Rudolf lett.

Utolsó sikereit 1998-ban és 2001-ben érte el, mindkétszer bronzérmet szerzett, ezután azonban elindultak a lejtőn. A 2001/02-es bajnokságban utolsóként kiesett a Vasas az élvonalból. A kiesés és az anyagi kilátástalanság következtében kaotikus hangulat uralkodott az egyesületnél. Az NBI/B-ben is a pénztelenség és a szenvedés jellemezte a csapatot, amely végül a megszűnéshez vezetett.

Fél évre eltűnt a Vasas a magyar futball palettájáról. A szabályok szerint ilyenkor újrakezdés esetén is csak a legalsóbb osztályból lehet újraindulni. Mivel mindez bajnokság közben történt az MLL Versenybizottsága határozatban zárta ki a Vasast az NB I/B-ből. A fenti határozatot soha senki nem vonta vissza és nem támadta meg!

A Vasasnál azonban megtalálták a kiskaput. 2003-ban egy Vasas-szurkoló nagyvállalkozó, Jámbor János és az újjáalakult Vasas vezérkar, Markovits László vezetésével megteremtették azt a lehetőséget, mellyel a Vasas újra életre kelt. Innentől datálódik az újkori Vasas kialakulása. A Kecskeméti TE csapatának versenyzési jogát megvásárolva, a 2003-04-es szezonban az NBI/B-ben szerepelt a csapat, Bp. Vasas néven és a második helyet megszerezve feljutott az élvonalba. Ez a Bp. jelző volt a kiskapu, ezért nem tekintették szabály szerint jogutódnak az újkori Vasast, ezért nem kellett osztályokat zuhannia.

Az új gazdasági társaság magát nem tekintette jogutódnak, ezért nem volt perelhető a régi adósságokért, ezért indulhatott újra az NB I/B-ben. Aztán az évek múltán a Bp. jelző, már csak a hivatalos névben szerepel, a címerben eltűnt, újra centenáriumra készülnek. A Vasas Sport Club az soha nem szűnt meg, de az új, ex-KTE jogutód futballszervezete az teljesen más ügy. Az átélte az újkori történelem viharait, annak nevét kellett többször szponzorcélra is eladni, megszüntetni, újravásárolni, újra a Vasasba integrálni.

De ne is szaladjunk annyira előre, a centenáriumra készülés előtt még feltétlenül meg kell említeni, hogy 2006-ban ez az újkori Vasas a bajnokság végén ismét kiesett az NB I-ből. A megfiatalodott együttes élére Mészöly Géza került, és mégis az első osztályban indulhattak, hiszen megkapták a jogtalanul a második vonalba visszaminősített FTC helyét. Ezért pikáns és felhangokkal terhes azóta minden bajnoki találkozó.

2008. december 31-ével azonban az újkori Vasas újra nagy bajba került. A megteremtője, Jámbor János eladta üzletrészét, és a futballcsapatot üzemeltető Vasas Futball Kft. 100 %-os tulajdonosa a Vasas Sport Club lett. Mint tudjuk, azóta is keresik a befektetőt. Először az olasz vonallal futottak zátonyra, majd később hosszú heteken ár egy ugyancsak fantommá váló befektetői csoport hitegette őket. Aztán megint jöttek az olaszok, akik előre edzőt is cseréltettek. egyet nem tettek, nem írtak alá szerződést. A Vasas gyakorlatilag azóta is valódi tulajdonos nélkül működik, a Vasas SC, mint sportklub tartja őket fenn. Ebben nyilván óriási szerepe van a megnövekedett televíziós jogdíjakból nekik jutó részesedésnek. És miért növekedtek meg ezek a bizonyos jogdíjak? A Fradi miatt.

Mondom, Magyarországon érdekes helyzetek alakulnak ki és maradhatnak fenn.

Amint ebből az összeállításból is látszik, messze nyúlnak vissza a két csapat párviadalai. Azonban a 2006-ban történtek bennünk Fradi-szurkolókban igen mély nyomot hagytak. Azokért az eseményekért minden Fradi szurkoló mndig, minden meccsen vissza akar vágni. Tavaly ez egyszer sem sikerült a bajnokságban, talán majd most.

Az összeállítást a Vasas SC hivatalos honlapjának (www.vasassc.hu), a http://hu.wikipedia.org/wiki/Budapesti_Vasas_SC wikipedia bejegyzésnek a felhasználásával készítette:
Simon Sándor

A végére ugorhat és hozzászólhat.

3 hozzászólás

  1. zöldi írta:

    A Vasas azért lett valamikor sikeres klub, mert a kommunista vezérkar mögé állt és előre tolta. Azóta már rég nem beszélnénk róluk, csak korrupt alakok életben tartották eszközeikkel. Holnap egy fantommal fogunk játszani, egy múlt nélküli csapattal. Végre ki kéne már tömni őket! Aztán mars nekik az NB 2!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 27. 08:15

  2. zöldsas írta:

    A vasasról sokféle dolgot hallottam még az átkosban, vagy elhittem, vagy nem. Most mindenképpen le kell győznünk őket, megfelelő lesz hozzá a jelenlegi futballtudás a Fradi részéről, de ők, sehol sincsenek.

    Hozzászólás ideje: 2010. március 27. 22:14

  3. fradizoli írta:

    Három év után végre hazai pályán vehetünk revansot a Vasason ezért bele kell adnunk minden fájdalmunkat ami bennünk van. Amit éreztünk a kizárásunk napján,
    amit belénk tett az nb2-ben töltött három év keserve, az újra fel nem jutások kínja. Mindent amit nem nekünk kellett volna átélnünk, hanem nekik.
    Érezzék ezt holnap, hiszen tartozásunk van feléjük az nb2-ért + az őszi vereségünkért is most már!
    Ha így lépünk pályára akkor remélem meg sem állunk 4 gól alatt. Mindet bele a REVANSÉRT!

    Hozzászólás ideje: 2010. március 27. 22:52

HOZZÁSZÓLÁS