Múzeumban jártunk, a Fradi Múzeumban. Ha nem nevesítjük, akkor is kitalálható lett volna, hisz az FTC Baráti Kör honlapján másról nem nagyon értekeznénk.

Ha már ott voltunk, akkor nem csak végignéztük a kiállított tárgyakat, amelyek mindegyike az FTC dicső múltjára emlékeztet, hanem beszélgettünk is a múzeum vezetőjével, Zsiga Lászlóval és kedves feleségével, Anikóval, aki munkájának legfőbb támogatója.

– Ismereteim szerint Nagy Béla ötlete alapján jött létre a Fradi Múzeum. Ti azonban erről valószínűleg többet tudtok mesélni. Megkérünk benneteket, hogy mutassátok be ennek a történetét.
– Nagy Béla egy igazi sportereklye gyűjtő volt, szenvedélyesen gyűjtögette a különböző ereklyéket, de főleg a Fradival kapcsolatos tárgyakat. 1969-ben egy kiállítást szervezett az akkori gyűjteményéből, ami óriási sikert aratott. A Ferencváros akkori vezetősége ráérzett ennek a jelentőségére, Nagy Béla munkája is elnyerte a tetszésüket, így felajánlottak neki egy állást a klubnál. Közben ez a gyűjtemény folyamatosan gyarapodott, mígnem 1985. december 3-án, a focicsapat születésének 85. évfordulóján, ebben a teremben megnyílt a múzeum.

– Akkoriban még Nagy Béla intézte a múzeum körüli teendőket. Ti kapcsolatban voltatok ebben az időben a klubbal?
– Én 1981 óta szurkolok a Ferencvárosnak, de a klubbal ekkor még nem volt különösebb kapcsolatom. Nagy Bélával pedig mindössze egyszer találkoztam, egy dedikáló esten, amikor többek között nekem is aláírta a könyvét.

– Hogyan kerültetek kapcsolatba a múzeummal?
– Egy időben mindketten elveszítettük az állásunkat. Egy nap, mint általában, délelőtt munkahelyet kerestünk, délután pedig magam sem tudom, hogy milyen ötlettől vezérelve, eszembe jutott, hogy milyen jó lenne folytatni Nagy Béla FTC Napló sorozatát, ami 1974-ig tartott és amit ő soha nem fejezett be. Mi akkor már jártunk a Fradi rengeteg szakosztályának a meccseire és gondoltuk ez egy nagyszerű dolog lenne, ha ezt tovább tudnánk folytatni. Elkezdtük járni a könyvtárakat, lementünk meccsekre, ahol vezettük a statisztikákat és rövidesen összeállt az aktuális fél évnek a naplója, majd az 1974-es év kompletten. Lementünk egy vízilabda meccsre, ahol éppen Rieb György ült mellénk, akitől kértünk egy időpontot. Két-három hét múlva fogadott minket és nagyon tetszett neki az általunk elé tett munka. Azt mondta, hogy erre van igény és meg fogja nézni, hogy ez miként tud a klub berkein belül működni. Aztán hosszú idő telt el, változások történtek a klub élén. A vezetők úgy döntöttek, hogy a múzeumban is változásokra van szükség, és ez a lelkes házaspár erre a feladatra pont alkalmas. Mi akkor nagyon sajnáltuk Dölle Zsoltot, mert ő Nagy Béla barátja volt, akivel mi szívesen dolgoztunk volna együtt, egyáltalán nem szándékoztunk a helyére kerülni, de az új vezetőség ezt nem így gondolta. Gyakorlatilag így kerültünk ide.

– Mikor felvettétek a munkát a múzeumban, gondolom még magatok sem tudtatok mindent az itt lévő tárgyak történelméről. Honnan szereztétek meg azt az ismeretet, ami a munkátokhoz elengedhetetlen?
– A magam nevében tudok erről beszélni, hiszen a feleségem elsősorban tőlem szerezte az ismereteit. Nekem már a múzeum előtt is volt rálátásom a Fradi történelmére, hiszen az FTC Naplót pont azért volt szándékomban folytatni, mert a Nagy Béla által leírtakat én folyamatosan tanulmányoztam. Ezáltal kellő tudásra tettem szert, tehát ha a tárgyakról nem is volt mindig teljes az ismeretem, de a klub történelméről már ekkor is gazdag ismeretekkel rendelkeztem.

Amikor viszont átvettük a múzeumot, akkor kellett csinálnunk egy leltárt. Minden egyes tárgyat megfogtunk, megnéztük, hogy az mi is valójában és leltárba vettük. Amiben hiányosak voltak az ismereteink, mert nem volt a tárgyra ráírva, hogy mi is a hozzá köthető történet, azt a tárlatvezetőinktől (Eta néni, Dodi bácsi, Sanyi bácsi, Bandi és Boldi) megkérdeztük és azonnal leírtuk, mert rájöttünk, hogy elvesznének az adatok, ha azonnal nem rögzítenénk ezeket. Ők jópofa történeteket meséltek el nekünk és így ismerkedtünk meg ezeknek a tárgyaknak a történeteivel. Figyeltük őket, amikor a vendégeket végigvezették a múzeumon és ebből is rengeteget tanultunk. Gyakorlatilag most már akár mindketten tárlatvezetők is lehetnénk, sőt néha valóban be is szoktunk ugrani, mert teljesen elsajátítottuk a hallottakat.

– Hogyan van mindez rögzítve? Számítógépen? Vagy egy könyvben van feljegyezve?
– Ezt a leltárt természetesen számítógépen vezetjük egy táblázatban, ahol minden tárgy mellé le van írva annak rövid története is. Sok esetben a véletlen kelt a segítségünkre. Volt olyan, hogy bejött valaki és adatokat kért tőlünk. Én felcsaptam a régi újságokat és gyakran akkor találkoztam egy leírással, ami például egy kupáról szólt, aminek mi nem tudtuk a pontos történetét. Sokszor tehát a szerencse is a kezünkre játszik a történetek gyűjtésében.

– A múzeumba való belépés ingyenes?
– Igen, teljesen ingyenes, de ha valaki esetleg támogatni szeretné a múzeum működését, arra is van mód.

– A múzeum mikor, mely időpontokban látogatható?
– Minden hétköznap déltől háromig vagyunk nyitva. Ez valóban nem szokványos nyitvatartás, de így alakult ki, elsősorban a tárlatvezetőink miatt, akik már idős emberek, akiknek ez az időpont a legmegfelelőbb. Azonban, ha csoportok előre bejelentkeznek, számukra bármikor rendelkezésre állunk a nyitvatartási időn kívül is. Ezek a csoportok általában gyerekekből állnak. Meglátogatnak bennünket gyerek focicsapatok és iskolák is. Fontos, hogy a következő generáció megismerje az egyesület történelmét, büszke legyen a nagyjainkra, tanuljon az esetleg elkövetett hibákból. Például mindenkinek el szoktam mondani, hogy a gyűlölködés nem a pályára való, az Újpest nem ellenség, hanem ellenfél, mert ezeket úgy gondolom, feltétlenül tudatosítanunk kell bennük. A gyerekcsoportokat mindig kiemelten kezeljük, hogy számukra ez a látogatás valóban egy élmény legyen. Részükre külön játékokat szervezünk, amikor ellátogatnak a múzeumba. Az aktuális tárlatvezetőnk végigviszi őket a múzeumon és a végén kikérdezzük őket a hallottakból. A jó válaszokért lehet nyerni apró ajándékokat. A múzeum után esetleg bemehetnek a csapat öltözőjébe, megnézhetik a pályát és így igazi élménnyé lesz számukra a múzeumlátogatás, nem olyan nyers, kötelező jellegű. Szombaton és vasárnap nem vagyunk nyitva, mint ahogy biztonsági okokból a meccsnapokon sem.

– Egy csoport, ha be szeretne jelentkezni, akkor ennek mi az útja?
– Egyszerűen csak be kell telefonálni a Fradiba és akkor ezt a megkeresést hozzám irányítják.

– Összefoglalnád olvasóinknak a múzeum feladatát?
– A múzeumnak kettős feladata van. Az egyik, hogy megőrizzük ezeket a kincseket és persze fejlesszük a múzeumot a lehetőségeink szerint. A sportigazgatóság üléseinek állandó vendégei vagyunk, ahol az összes szakosztály jelen van. Itt megbeszélik az ügyes-bajos dolgaikat. Ezen alkalmakkor többször felvetettem, hogy hozzanak be mindent, ami méltó tárgya lehet a múzeumnak. Erre szerencsére vevők voltak. Például nagyon jólesett, hogy amikor vidéken voltunk egy tornán, Lipcsei Péter a győztes kupával már jött is hozzánk, hogy ez a múzeumba való. A birkózók is, amikor a csapatbajnokságban második helyet értek el, azonnal átadták az ezért kapott kupát. Az utóbbi két-három évben azonban az egyéni sportágak hozzák a Ferencvárosnak a sikereket. Csapatban 2008-ban nyertünk utoljára, azt is a női hokisok, amiről nagyon kevesen tudnak. A Fradi mindig is híres volt arról, hogy sok szakosztálya van, mi ki is raktunk ide egy ilyen táblát, ahol minden szakosztályunk fényképe, tablója szerepel. Ez lenne tehát az egyik feladatunk, a másik pedig az adatgyűjtés. Mint már említettem, nagyon szerettem mindig Nagy Béla FTC Naplóit, bár picit hiányoltam belőlük a többi sportágnak a részletességét, hiszen ez főleg a focira volt kiélezve. Nekünk a feleségemmel mindig is a férfi kézilabda volt a nagy szerelmünk. Mi tehát egy kisebb szakosztály sugarából érkeztünk, nem a foci egyoldalú szeretete mögül. Ezért láttuk, hogy a kis szakosztályok, mennyire szenvednek az információhiány miatt. Amikor idekerültünk és megmutattuk a sportszakosztályoknak, hogy mennyi adatot összegyűjtöttünk, szabályosan padlót fogtak. Ezen a fogadtatáson felbuzdulva még nagyobb elánnal vetettük bele a munkába magunkat. Sokszor ütköznek egymással a különböző szakosztályok mérkőzései, de a barátaink látták a „szenvedéseinket”, hogy nem tudunk egyszerre több helyen is ott lenni, így besegítenek. Van, aki női focin jegyzetel, van aki öregfiúk meccsen segít be nekünk, így egy széles skálájú adatgyűjtést tudunk végezni. Egy kedves szakosztályvezető meg is jegyezte, hogy itt egy tekebábu nem dőlhet el úgy, hogy mi azt ne dokumentálnánk. Ez nagyon jólesett és valóban így is van, buldog módjára megyünk minden eredmény és adat után, hogy ne vesszen el semmi. Például tavaly a kerékpár sportágban országos bajnokok lettünk, de ez az adat, sehol nincs rajtunk kívül feljegyezve. Történt, hogy a pálya OB-én, lement minden verseny és a Fradi kérte még, hogy a szokásos 4000 méteres csapatbajnokság – ahol 4 fős együttesek tekernek körbe és eldöntik, hogy ezen a távon ki a gyorsabb – is legyen megtartva. Már csak azért is, mert tavaly hunyt el Schillerwein István, aki a mágusa volt ennek a sportágnak, évtizedekig fő támogatója a Ferencváros bicajosainak. Az ő emlékére mindenképpen ki akarták harcolni, hogy ez a versenyszám is elindulhasson, pedig a kerékpár szövetség ezt ellenezte. A Fradi viszont mindenképpen erőltette ezt, a Ferencvárosi Szabadidő Sport Egyesülettel karöltve. Végül egy teljesen alkalmatlan időben, 20 néző előtt megrendezték ezt a versenyt, amit a Fradi meg is nyert. A múzeum egy ideig őrizte az ezért járó kerékpár alakú díjat, majd elvitték. Én akkor ott lejegyzeteltem, hogy 4 perc 57 másodperces eredménnyel megnyertük ezt a versenyt és országos bajnokok lettünk. Később a jegyzeteimet átnézve vettem észre, hogy nem írtam fel az ezred másodpercet. Elkezdtem kutatni a jegyzőkönyv után, de senki nem őrizte meg. Gyakorlatilag, ha ezt az eredményt én nem írom fel, akkor elveszik örökre. Ezt én dokumentáltam, hogy országos bajnokok vagyunk, de ha valaki fel fogja nyitni a Magyar Sportévkönyvet, ami gyakorlatilag minden sportág minden országos bajnokát listázza, abban nem lesz benne. Így vesznek el az adatok és ez minket még inkább inspirál, hogy amit mi csinálunk, az igenis fontos.

– Mi a tervetek az új, általatok készített FTC Naplóval?
– Szinte az első pillanat óta az a terv, hogy könyvalakban megjelenjen. A Ferencvárosi Torna Clubhoz az a méltó, ha folytatódik a Nagy Béla által megkezdett munka. Ráadásul tartozunk ennyivel azoknak a sportolóknak, akik magukra húzzák a zöld-fehér mezt, hogy nevük és eredményeik fennmaradjanak az utókor számára. Tehát mi megpróbáljuk folytatni az FTC Naplót, azonban sajnos nagyon nehéz pénzt és szponzorokat szerezni a megjelentetésre. Azonban nem adjuk fel. Most is vannak ígéreteink, de ezeknek már csak akkor hiszünk, amikor a kezünkbe fogjuk az első példányt!

– Azt már hallhattuk, hogy Zsiga László miként került a Fradi mellé, de a feleségedet is szeretnénk megkérdezni, hogy az ő szemszögéből hogyan történtek ezek az események?
– Laci 1993 elején az első hazai bajnoki focimeccsre kihozott. A Csepel ellen játszottunk és rögtön ki is kaptunk. Sikerült kihoznia egy vesztes mérkőzésre, ami bevallom, akkor nem nyerte el a tetszésemet. Aztán a következő héten elvitt egy férfi kézilabda mérkőzésre és utána persze hétről-hétre jártunk a focira is és megszerettem. Próbáltam minden sportág szabályait megismerni, megszoktam ezt a légkört. Megismertem szurkolókat és játékosokat, egyre inkább szélesedett a tudásom. Laci kitartóan vitt magával, én pedig megszerettem ezt a világot. Aztán az adatgyűjtésbe is belefolytam, hiszen hol erre, hol arra kért meg, hogy segítsek neki. Kettőnk között kialakult egy munkamegosztás. Laci írja a statisztikákat, a leírásokat, én pedig lektorálom azokat. Nekem inkább az apróságokra áll rá a szemem, Laci pedig inkább globálisan lát mindent. Neki van rengeteg ötlet a fejében, amit nagyban lát át, én pedig a molyolós dolgokban vagyok inkább otthon. Ez azonban nem is baj, mert így egészítjük ki egymást.

A beszélgetést nemsokára folytatjuk, amikor részesei lehetünk majd egy virtuális tárlatvezetésnek is, természetesen sok képpel.

Istenes Mónika és Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. június 28.