Folytatjuk beszélgetésünket Zsiga Lászlóval és feleségével, Anikóval a Fradi Múzeumban. A beszélgetés végén pedig átnyújtunk egy virtuális albumot, mely egy kis betekintést ad a múzeum kincseibe.

Aki az első részt nem olvasta volna, az ide kattintva megteheti.

– Említettétek, hogy akár a tárlatvezetői feladatot is el tudnátok látni. Olvasóink nevében is arra kérnénk benneteket, hogy vezessetek végig a múzeumon!
– Rendben! Viszont mindent mégsem mutatnék be, mert ha valaki az írás után kedvet érezne arra, hogy meglátogassa a múzeumot, még szerezhessen új élményeket.

Kezdjük rögtön a pályánál. Az első pályánk a Soroksári úti pálya volt. Az Üllői úti stadiont 1911-ben adták át, eddig az időpontig a Soroksári úti salakos pályán játszottunk. Két oldalán csak egy kis dombocska volt lelátó gyanánt. Nem volt egy kiépített sportcentrum. Az öltözők is egy kiszuperált vasúti kocsiban kaptak helyet. Aztán kinőttük ezt a pályát és akkor vetődött fel, hogy megépítik az újat. Az első pályánk még ma is ott áll, ahol régen volt. A háború után ez a Medicor pályája lett. Mi még voltunk ott úgy, hogy a pálya szinte eredeti állapotában volt, ahogyan itt a képen is látszik. Most egy pár hete ismét meglátogattuk a pályát, amin sajnos már csak tenisz- és kispályás focipályák vannak. Sajnálom, hogy ez a pálya nem lett megmentve a Ferencvárosnak. Biztos vagyok benne, hogy segítette volna a fiatal játékosaink identitását, ha elmondhatták volna, hogy ők azon a pályán focizhattak fiatalabb korukban, ahol az ősök a kilencszázas évek elején. Év közben ezt a pályát is könnyen meg lehet nézni, a HÉV végállomástól kell elindulni és a HÉV vonalán egyszer csak elérkezünk egy kétszintes téglaépülethez, egy iskolához. Ott át lehet menni a HÉV síneken és bejutva az iskolaudvarba, jobbra az iskola, balra pedig le lehet menni ebbe a gödörbe és meg lehet nézni ezt a pályát. Ez volt a Ferencváros első otthona a Soroksári út 75. szám alatt.

1911-ben megépült az új pálya, de ez fokozatosan épült. Először csak az alsó részt adták át, ahogy ezen a rajzon is látszik, majd a felső részt csak később építették meg. Érdekessége, hogy itt még volt futópálya és a meccsek félidejében atlétikai versenyeket rendeztek 40 000 néző előtt. Ez egy óriási lehetőség volt az atlétika számára. Vagy akár a kerékpárosok is hívhattak maguknak egy ellenfelet és megmérkőztek ott velük a meccs szünetében. Ennyi néző előtt egyébként nem mutathatták volna meg a tehetségüket még akkor sem, ha régen a Millenárison rengeteg embert vonzott egy ilyen kerékpárverseny. Ma sajnos egy Országos Bajnokságon a versenyzőkön, a csapatokon, edzőkön kívül van kb. 20 érdeklődő és ők is jellemzően családtagok, plusz még mi ketten. Ma már sajnos szinte csak maguknak rendezik ezeket a versenyeket.

Visszatérve a stadionra, amikor megépült 40 000 volt a befogadóképessége. Aztán elkezdett romlani az állapota. A B lelátónak a teteje elszállt egy nagy szélben, egy sokat emlegetett válogatott meccsen pedig leszakadt a tribün. Rengeteg sérült volt és csodaszámba ment, hogy nem történt halálos baleset. A háború sem tett jót a stadionnak, bár az Üllői út megúszta nagyobb sérülések nélkül, nem úgy mint az MTK stadion, ami nincs messze innen, mégis tropára ment. Ők évekig nem tudtak hazai pályán játszani. Viszont az évek során folyamatosan romlott a Fradi pálya állapota, 1963-ban életveszélyesnek nyilvánították és be kellett zárni. Tizenegy évig a Népstadion lett az otthonunk, utána pedig megnyílt az új pályánk. Ez Harót János elnöknek köszönhető, mert amikor ő ide jött, akkor úgy tűnt, hogy a pályánk nem fog megépülni, mert elfogyott a pénz. Ő ekkor addig ügyeskedett, míg pénzt nem szerzett és az akkori lépték szerint, villámgyorsan felépült a stadion.

– Akkor lépjünk tovább, mi a következő állomás a múzeum bemutatása során?
– Lépjünk be a harmincas évekbe, ami hozzánk nagyon közel áll. És nemcsak a futball miatt, igaz ez a sport egészére és a művészetre is. Azonkívül szerintem a Ferencváros igazi, legszélesebb aranykorszaka is a harmincas évekhez kötődik. Ekkor volt a 100%-os bajnokság, a dél-amerikai túrák, a KK győzelem, a fantasztikus T betűs csatársor, Sárosi György is ekkor játszott, aki számomra a legnagyobb játékosa ennek a klubnak. Ide tehető Toldi Géza pályafutása is, aki egy motorja volt a harmincas évek csapatának. Ő egy „ős Simon Tibi” volt, aki űzte és hajtotta a társakat, aki vezéregyéniség volt a pályán. Ízig-vérig ferencvárosi volt, élete utolsó pillanatáig. Később, amikor már nem volt aktív, akkor vándordíjat alapított, amit mindig az aktuális év legjobb játékosa kapott. Az első játékos, aki ezt átvehette, Bálint László volt. Nagyon jó választás volt, mert Bálint egy igazi vezéregyéniség volt, pedig védőjátékosként szerepelt. A 70-es évek csikócsapatának vezéralakja volt, talán méltatlanul kevés szó esik manapság róla.

– A sorban tovább haladva elérkezünk ehhez a labdához…
– A háború előtt még nem volt BEK, BL vagy hasonló kupák, hanem volt egy Közép-Európai Kupa, a KK. Ezt a kupát a Ferencváros két alkalommal nyerte el. Egyszer 1928-ban, majd 1937-ben. Ennek a labdának az érdekessége, hogy a döntőben használt labdát a játékosok beledolgoztatták ebbe a fémlabdába és alul mindannyian aláírták. Ezt az ereklyét pedig átadták az akkori elnöknek, ifj. Dr. Springer Ferencnek. Az ő fiai Ferenc és Miklós (aki ma az FTC Baráti Kör alelnöke) pedig a múzeumnak adományozták. Egyébként, ha kivesszük ezt a labdát és megmozgatjuk, kotyog benne az eredeti labda, lehet hallani.

– Úgy látom, elérkeztünk Sárosi Györgyhöz.
– Igen, számomra SÁROSI a nagybetűs játékos. Rossz korban élt, mert ha ő a háború után futballozott volna, akkor most több aranylabdásunk lenne. Őt már aktív korában a Ferencváros örökös tagjává avatták. Magyarország, mint tudjuk, két világbajnoki döntőt játszott, 38-ban és 54-ben. 38-ban ő volt a csapatkapitány. Gólt is rúgott, a neten meg lehet találni és nézni ezt a felvételt. Egy válogatott találkozón a cseheknek hét gólt rúgott, ami mind a mai napig rekord. Válogatott mérkőzésen ennél több gólt senki nem szerzett. Ő egy hihetetlen fenomén volt. Aztán 48-ban kiment külföldre, edzőként a Juventussal bajnok lett. Ezek után inkább gyerekekkel foglalkozott, majd 1976-ban tért haza hosszú idő után. Óriási ováció fogadta őt, pedig akkor már nem is mindenki látta őt futballozni.

– Közben haladunk szépen tovább és úgy látom elérkeztünk egy sportolóhoz, aki nem a labdarúgásban aktiválta magát.
– Igen, ő Szigeti Lajos, aki bokszoló volt. Az ökölvívó szakosztályunkról mindenkinek elsősorban Kocsis Antal jut eszébe, aki az első olimpiai bajnokunk. Szigeti Európa-bajnok volt „csak”, viszont óriási Fradista volt. Az Európa Bajnokságot Budapesten nyerte meg és a budapesti döntőn szólt az itt látható gong. Ezt a gongot a Szigeti család hozta be hozzánk. Ő is olyan volt, mint Sárosi György. Itt maradt akkor is, amikor már túl volt a csúcson és próbálta az akkori ökölvívó szakosztályt, ami akkoriban már nem volt az élen, felhozni a tudásával. Minden a Fradihoz kötötte. Ő egy olyan ember, akire mindig emlékeznünk kell, a már nem létező ökölvívó szakosztályunk kiemelkedő egyénisége.

– Ugorjunk egy nagyot, hogy maradjon mesélni való a múzeumba látogató olvasóink számára is. Következő állomásunk Nyilasi Tibor ezüstcipője.
– 1981-et írunk, és végre bajnok lett a Ferencváros. Hozzám nagyon közel áll ez a bajnokság, hiszen én ekkor ismertem és szerettem meg a Ferencvárost. Ezt a csapatot, már végigkísértem a bajnoki cím felé. Nyilasi Tibor akkor 30 góllal gólkirály lett Magyarországon és mindenki boldog volt, hogy ezzel a statisztikák szerint aranycipős lett, mert Európában ő lőtte a legtöbb gólt. Ezek után egy bolgár játékos egy meccsen hat gólt rúgott a saját bajnokságában, amikor nálunk már lezárultak a bajnoki küzdelmek. Ezért Nyilasi „csak” ezüstcipős lett. A bolgárok mindent megpróbáltak, hogy az ő játékosuk nyerje el az aranycipőt. Tizenegyest rúgattak vele és meg is rúgta a hat gólt. Én mostanában olvastam erről egy cikket, ahol az újságíró ezt a történetet analizálta és az volt a konklúziója, hogy Nyilasié lehetetett volna az aranycipő, ha a magyar újságok nem robbannak rá a történetre és nem fújják azt fel annyira. Csak így tűnhetett fel a bolgároknak, hogy számukra sincs olyan elérhetetlen közelségben az aranycipő. Ráadásul nem is egy ismert játékosról volt szó, de rúgattak vele hat gólt. Ettől függetlenül ez az ezüstcipő a múzeum egyik legnagyobb ereklyéje. Számomra Nyilasi Tibor a másik legnagyobb ikon Sárosi György mellett. Neki már viszont szinte végigkísérhettem a pályafutását.

– Jól látom, hogy Kubala Lászlóhoz érkeztünk?
– Igen, bár ennek a helynek az egyik fele Kubala Lászlóé, a másik fele Mátrai Sándoré. Kubala László, mindössze egy évet töltött a Fradiban, 45-től 46-ig szerepelt nálunk. Ez nem volt egy hosszú pályafutás a Fradiban, de az ő utóélete növelte az ázsióját a Fradin belül is. Ő egy világvándor volt. Játszott a Vasasban, majd a Barcelonához került. Ott elképesztően sikeres lett, annyira, hogy a pletykák szerint, azért kellett a stadion befogadóképességét megnövelni, mert annyira jóképű volt, hogy a lányok miatta kezdtek el kijárni a Barca mérkőzéseire és annyira megnövekedett a Barcelona közönsége, hogy meg kellett növelni a pálya befogadóképességét. Valamit azért alátámaszt az a tény ebből a pletykából, hogy 1999-ben száz éves volt a Barcelona, akárcsak mi, és megszavaztatták a közönséggel, hogy ki volt minden idők legjobb Barcelona labdarúgója és megdöbbentő, de Kubalát választották a Barcelona szurkolói. Annyira, hogy még egy szobrot is állítottak neki. Azért is volt ő egy hatalmas egyénisége a Barcelonának, mert ő ott maradt a játékospályafutása után is és mint edző is sikereket ért el a csapattal. A Ferencváros, azonban úgy gondolom, hogy ott maradt a szívében, mert amikor megnyílt a Fradi múzeum, akkor küldött a múzeumba ereklyéket. A futballcipője is innen került a múzeum tulajdonába. Kubala László 56 mérkőzést játszott nálunk, ebből 50 mérkőzés volt bajnoki találkozó és 33 bajnoki gólt szerzett.

– Merre menjünk tovább, mit tanácsolsz Te, mint aktuális tárlatvezető?
– Én úgy gondolom, hogy meg kell még említenünk a VVK-győzelmünket. 1965-ben nagy menetelésbe kezdett a Fradi és eljutott a döntőig. Talán maguk a labdarúgók és a vezetők sem hittek benne, hogy eljutnak ilyen sokáig, hiszen lekötöttek egy amerikai túrát, ami nem engedte volna meg azt, hogy oda-vissza vágós alapon játsszák le a döntőt. Ezért a Fradi lemondott a pályaválasztói jogáról és beleegyezett abba, hogy Torinóban egy meccs alapján hirdessenek győztest. Az olaszok valószínűleg dörzsölték a tenyerüket, hogy akkor szinte már meg is van a győzelem. Ennek ellenére egy jó meccsen, Fenyvesi góljával a 75. percben vezetést szereztünk és megőrizve ezt a minimális előnyünket, győzelmet szereztünk. Megnyertük a VVK-t, ami a Ferencváros történelmének legnagyobb sikere, hiszen más magyar csapat, nem nyert Európa kupát, csak a Ferencváros. A győzelmünk után két héttel, valóban már az amerikai túrán vettünk részt.

– Ahogy haladunk itt a teremben, feltűnik nekem egy kupa, melynek másáról az utóbbi időkben gyakran lehet olvasni a média aktuális hírei között.
– Ez a történet úgy kezdődött az én szemszögömből, hogy felhívtak a Blikk újságtól és azt kérdezték, hogy láttam-e, hogy van egy Magyar Kupa a Vaterán, és elképzelhető-e, hogy az az 1973-as elveszett kupa? Erről annyit kell tudni, hogy 1972-ben a Magyar Kupát a Ferencváros nyerte. Az Üllői úton kiállították egy vitrinben, hogy mindenki láthassa. Azonban egy éjszaka feltörték ezt a vitrint és elvitték a kupát belőle. Soha nem került elő, a Ferencváros pedig egy vadonatújat csináltatott saját pénzéből és a mai napig ezt adják át. Az eredeti, amit a 20-as években készítettek, örökre eltűnt. A Blikktől megkértek, hogy menjek fel a Vaterára és nézzem meg azt a kupát amely ott található. Ott én ezt meg is néztem, pont akkora volt, mint ez itt, a múzeumban látható kupa. A talapzatára rá volt írva, hogy MTK. Én egyből mondtam, hogy ez nem lehet az, de adjon egy kis időt és utánaolvasok. A történet az, hogy 1923-ban, már mindenki megunta, hogy még mindig nincs Magyar Kupa, hiszen addig senkinek nem adtak semmit át az MK-győzelemért. Végül 1923-ban az MLSZ egy-egy kisebb méretű kupát, átadott az addigi győzelmekért a Ferencvárosnak és az MTK-nak. Az MTK-é elveszett. Aztán Kisteleki István nagy dérrel-dúrral bejelentette, hogy megvan az eredeti, 1973-ban elveszett kupa. A kupa nála van, amit ő meg is vett a Vateráról, ha jól emlékszem 500 000 Ft-ért. Ezek után ismét felhívtak a Blikk-től, hogy lehetséges-e, hogy ez az eredeti vándorkupa? Én kijelentettem, hogy biztos nem az! Ezer kép van róla, hogy emelik fel a kupát a játékosok és abból egyértelműen látszik, hogy ez nem az eredeti, az nagyobb volt. Ez maximum az MTK elveszett kicsi kupája lehet. A Blikk ráállt erre az ügyre és folyamatosan cikkeztek, róla, hogy ez tévedés, míg végül egy sajtótájékoztató keretén belül, Kisteleki István is elismerte, hogy tévedett. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy ez a kupa hova került ezek után, mert nagyon sajnálnám, ha nem az MTK kapta volna meg.

– Mindkettőtöket szeretnénk megkérdezni arról, hogy itt a múzeumban melyik a kedvenc tárgyatok. A hölgyeket illetné az elsőbbség, de Anikóhoz most vendég érkezett, így először téged kérdezlek a kedvenc tárgyadról.
– Az én kedvenc tárgyam ez a Húsvéti Serleg, ami azért tetszik, mert a filmek és a híradók mind fekete-fehérben mutatják be a háború előtti világot, ezen pedig színesek a címerek. A húsvéti torna egy nagyon sikeres sorozat volt a háború előtt, ahol általában két osztrák és két magyar csapat versengett a serlegért. A második tárgy Sárosi György szobra, aki nagyon közel áll a szívemhez, illetve a KK-labda. Számomra ez a három a legkedvesebb tárgy itt.

– Akkor Anikó, feléd ugyanez lenne a kérdésünk.
– Az első az nekem feltétlenül ez a tálca, amiről azt kell tudni, hogy 1929-ben kint volt a csapat egy dél-amerikai túrán és onnan hozta haza a csapat. Azt, hogy ezt végül is nyerték vagy pedig ajándékba kapták, azt nem tudom, de a tálca lényege, hogy ezt lepkeszárnyakból rakták ki. Egy fekete alapon, színes lepkeszárnyakból van kirakva a minta. Hihetetlen, hogy 80 év alatt ez a természetes anyag még mindig megőrizte az eredeti alakját. A mai napig foszforeszkál, hiszen ezek az amerikai lepkék igen nagyok és színpompásak tudnak lenni.

A másik nagy kedvenc az a két fa makett, a harmadik pedig a 48-49-es bajnokság aranyérme, ami nem csak egy amolyan apró „plecsni”, hanem igazán odatették magukat és egy névre szóló nagy díjat vehetett át a csapat minden tagja.

– Igazán hálásak vagyunk, hogy így átadtátok nekünk ezeket az élményeket és ezt a tudást, nagyon kellemes perceket tölthettünk el itt a múzeumban. Olvasóink részére is ajánljuk, hogy látogassák meg ezt a ferencvárosi szurkolók számára kihagyhatatlan helyet és kívánjuk, hogy gyarapodjanak kincseitek, hisz az a Ferencváros további sikeres és dicsőséges jövőjét vetíti elénk.
– Mi köszönjük a megtisztelő érdeklődést és mindenkit szeretettel várunk.

Istenes Mónika és Istenes Tibor
A beszélgetés ideje: 2010. június 28.

A végén pedig az ígért virtuális album, sok-sok képpel. Érdemes lapozgatni, annál is inkább mert ez az albumformátum honlapunk egyik újdonsága. Nem csak az alsó sávban levő nyilakat lehet használni, hanem az egérmutatóval a lap széleire kattintva és azt befelé húzva animáltan lehet lapozni.

[book id=’3′ /]