2024. december 22. vasárnap

Fradi-naptár: 09.20. – 09.26.

Szerző: Limpi Bejegyzés ideje: 2010. szeptember 20.

Kit lehet köszönteni, kiről lehet megemlékezni az előttünk álló hét napjain? 2010.  szeptember 20-tól szeptember 26-ig.

2010. szeptember 21. kedd

1929-ben ezen a napon született Kocsis Sándor. Kocsis a magyar labdarúgás felejthetetlen csillaga. Már az FTC ifiben felfigyeltek óriási tehetségére és egészen fiatalon (16 és fél évesen) helyet kapott a zöld-fehérek első csapatában. Kocka – ez volt a beveneve. A hátsó Fradi pályán volt egy edzőfal, amelyre számozott kockákat festettek. A játékos felugrott fejelni, az edző pedig bemondta, hogy hányas kockába irányítsa a labdát. Az egyik ifjú játékos mindig betalált. El is nevezték „Kockának”. A becsületes neve
Kocsis Sándor volt. Kocsis élményszámba menő felhőfejes góljait, a futballvilág évtizedeken át tapsolta. A fejelésen kívül volt még egy specialitása, amely szintén szenzációszámba ment: a hanyattvetődéses kapuralövés. A „Kocsis-szaltó” egyik leglátványosabb gólja után az osztrák játékosok
is odamentek az ellenfél csatárának gratulálni… Percekig zúgott a taps, a nézők a helyükről felállva tombolva ünnepeltek.
Kocsis a Fradiban majdnem annyi gólt szerzett átlagban, ahány meccset játszott! Kiugró teljesítményei is voltak, például a győrieknek 5 gólt szerzett, fejelt a mindmáig gólcsúcsot jelentő 13-0-s meccsen. A Fradiban egyébként összesen 7 mesterhármast ért el. És még egy kuriózum gól is fűződik a nevéhez: az első „számozott” gólt ő szerezte! 1950-ig nem játszottak számozott mezben a csapatok. 1950 februárjától azonban az MLSZ kötelezően bevezette és az első ilyen számozott mezben elért gólt  Kocsis szerezte. (ÉDOSZ-Soroksár 5-0). ÉDOSZ néven egyébként ez volt a mieink első gólja – amelyet tehát a 8-as mezes klasszis szerzett…
Az FTC-ben összesen 117 mérkőzésen szerepelt (89 bajnoki, 22 nemz., 6 hazai díjm.). Góljainak száma: 115 (80 bajnoki, 35 egyéb).
1950 nyaráig a ferencváros közönségnek szerzett felejthetetlen perceket. Azután „örökre” behívták katonának… a Fradi három híressége – Budai, Kocsis, Czibor – már csak a Honvéd csatársorában találkozott….
Kocsis 1958-ban a Barcelona játékosa lett. Éveken át ott is kiemelkedőt nyújtott, ott is kedvencként szerették. Azokban az években három híres magyar és ex-ferencvárosi is szerepelt a katalánoknál:
Kubala, Kocsis és Czibor. Kocsis 1979. július 22-én hunyt el – kiugrott a barcelonai Quiron klinika negyedik emeleti ablakából. Mindössze 50 éves volt.

Szívünkben örökké él!

26. életévét tölti be a keddi napon Ferencz Dániel. Ferencz a 2006-2007-es NB2-es szezonban lépett pályára csapatunkban.

Boldog születésnapot!

33. születésnapját ünnepli e napon Kiss Gergely. A Fradi korábbi vízilabdázója (1996-97) háromszoros olimpiai bajnok. (2000, 2004, 2008). Emellett többszörös Európa-, és világbajnok, egy alkalommal (1997) a Fradiból is.

Isten éltesse!

2010. szeptember 22. szerda

58. születésnapját ünnepli ezen a napon Ebedli Ferenc. Ebedli Zoltán bátyja, Ferenc az FTC-ben összesen 6 mérkőzésen szerepelt. (4 nemzetközi, 2 hazai díjm.)

Isten éltesse!

17 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Táncos (Tänzer) Mihály. 88 évet élt, a Fradi híres T-betűs csatársorának a jobbszélsője volt. Az apró termetű erdélyi futballista már román válogatottként érkezett Tänzer néven Budapestre, a Fradihoz. Később a magyar válogatottban is szerepet kapott. 1929 és 1939 között mindösszesen 441 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, ahol 87 gólt szerzett. Háromszoros bajnok, kétszeres Magyar Kupa és egyszeres KK győztes.A Fradiból újra Erdélybe került, hiszen behívót kapott. Leszerelése után immáron véglegesen ott települt le, 1993.09.22-én Kolozsvárott hunyt el.

Emlékét megőrizzük!

2010. szeptember 23. csütörtök

1992-ben e napon hunyt el Kemény Tibor. Kemény tizenöt esztendős volt, amikor először öltötte fel a zöld-fehér mezt. Akkoriban ez nagy eseményt jelentett egy kisdiák életében. Később aztán Kemény ferencvárosi pályafutása során összesen 202 találkozón ölthette magára a Fradi mezét. (100 bajnoki, 99 nemzetközi, 3 egyéb). Góljainak száma: 100 (44 bajnoki, 56 egyéb). Bajnokcsapat tagja: 1933-34, 1937-38. Kupagyőztes csapat tagja: 1937 (KK), 1935 (Magyar Kupa).A magyar válogatottban 9 alkalommal játszott. Az FTC örökös bajnoka (1974).

Őt sem feledi a fradista emlékezet!

2010. szeptember 24. péntek

1927-ben e napon született Ombódi Imre.  Ombódi a klubunk történetének egyik híres Jolly Joker játékosa volt. Egy 1991-es interjú során mondta: – Valóban illik rám ez az elnevezés, hiszen a kapus kivételével minden poszton játszottam. Ombódi a „Csudina” becenévre hallgatott, mely becenevet Csanádi Ferenctől kapta. Történt ugyanis, hogy egy edzőmeccsen Csanádi kérte Ombóditól a labdát, Imre azonban más játékosra figyelt.
Töübször is szólt neki Csanádi, majd elkiáltotta magát: „Csudina add ide a labdát! Ombódi annyira meglepődött a megszólításon, hogy azonnal átadta a labdát. Egyéb se kellett a közönségnek – elkezdték ők is: Csudina! Csudina!
Így ragadt rá a híres orosz atlétanő, a nem éppen szépségéről híres sportoló neve. Attól kezdve a postás is Csudinának szólította és később az unokája is Csudinak nevezte.
Szellemes, könnyed játéka sokszor ragadtatta tapsra a nézőket. A taps 31 éves korára elhalkult, az idősnek kikiáltott futballista kényszerű búcsút vett az Üllői úttól. Bár az Egyetértésben rúgta a bőrt, szívében örökké fradista maradt.
Ombódi összesen 264 mérkőzésen lépett pályára a Fradiban (177 bajnoki, 66 nemzetközi, 21 hazai díjm.). Góljainak száma: 23 (14 bajnoki, 9 egyéb).
Kupagyőztes csapat tagja: 1958 (MNK).
Ombódi 1996. június 13-án hunyt el.

A ma nemzedéke sem felejti!

1900-ban e napon született Opata Zoltán, aki 1947-ben a csapatunk kedzője volt, 39 mérkőzésen ült a Fradi kispadján. Játékosként az MTK volt a „hazája”, érdekesség, hogy edzőként oda nem tért vissza. 1982.05.19-én hunyt el.

Rá is emlékezünk!

E napon ünnepli 38. születésnapját Bubcsó Norbert. Bubcsó 12 találkozón öltötte magár acsapatunk zöld-fehér szerelését.
(4 bajnoki, 6 nemzetközi, 2 hazai díjmérkőzés). Bajnokcsapat tagja: 1994-95. Magyar Kupa: 1994. Szuper Kupa: 1995.

Boldog születésnapot!

2010. szeptember 25. szombat

A szombati napon ünnepli 45. születésnapját Keller József. Keller 1984-ben  a Nagykanizsától érkezett csapatunkhoz. Nem sokkal előtte  tagja volt annak az U18-as válogatottnak, amely megnyerte a Szovjetunióban megrendezett utánpótlás EB-t. Első ferencvárosi érájában 12 évet töltött a csapatunknál, majd külföldre szerződött. 2000-ben visszatért és 2003-ig játszott a Fradiban.
Nem sokkal később pályaedzőként is szerepet kapott.  Játékosként 540 díjmérkőzést (bajnoki 325).

Játékosként bajnoki címeinek száma 4 (1992, 1995, 1996, 2001), kupagyőzelmeié pedig 5 (1991, 1993, 1994, 1995, 2003). A csapat 2004-ben is bajnok és kupagyőztes lett, ebben a szezonban azonban Keller József játékosként nem lépett pályára, mert az őszi szezonban Kispesten „vendégszerepelt” az NB I/B-ben játékosként, a tavasziban pedig Pintér Attila mellett „csak” pályaedző volt. Ilyen pályafutás mellett vitathatatlanul megérdemli az FTC Örökös Bajnoka címet.

Isten éltesse!

Ezen a napon ünnepli 25. születésnapját Edouard Ndjodo. A kameruni csatár második nb2-es szezonunkban volt csapatunk játékosa. 25 találkozón 14 gólt szerzett. Majd az idény közben távozott csapatunktól.

Boldog születésnapot!

2010. szeptember 26. vasárnap

2008-ban ezen a napon hunyt el dr. Kalocsay Géza.
Kalocsay a Ferencvárosban összesen 24 találkozón szerepelt (17 bajnoki, 5 nemz., 2 hazai díjm.). Góljainak száma: 12 (9 bajnoki, 3 egyéb.) Bajnokcsapat tagja: 1940-41. 1970-ben 26 meccs erejéig csapatunk edzője is volt.

Emlékét nem feledjük!

Az összeállítást készítette: Bartók Ferenc

Felhasznált források:

Nagy Béla: Fradisták

Nagy Béla: Mi ferenczvárosiak vagyunk

Nagy Béla: Fradisták Futballmezben 1. 2. 3.

Nagy Béla: Kik játszottak a Fradiban? 666-an zöld fehérben

origo.hu

Wikipédia

footbaltop21.com

A végére ugorhat és hozzászólhat.

2 hozzászólás

  1. Pilu írta:

    Sziasztok!
    Keller Józsinál csak a bajnoki meccseinek a számát írtátok le.

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 20. 07:23

  2. Limpi írta:

    Üdv Pilu!
    Köszönjük, javítva!

    Hozzászólás ideje: 2010. szeptember 20. 12:36

HOZZÁSZÓLÁS