Fiúk! Lám, már a megszólításnál zavarban vagyok. Mert írhattam volna, „Gyerekek!” esetleg „Srácok!”, ám végül maradtam az első eszembe jutott szónál. Fiúk! Szóljon ez a cikk hozzátok.

Öt éve történt veletek az, amit nem sok ember érthet meg. Nem sok, mert – szerencsére – nem sokuknak adatik meg az a szörnyűség, hogy gyerekfejjel elvesztik az erejük teljében lévő édesapjukat. Ezt átélni, ezzel élni pedig csak az tud, akivel ez megtörtént. Bevallom, én ilyen ember vagyok, Édesapámat kilenc esztendősen vesztettem el. Nélküle, de a szívemben mindig vele nőttem fel. Ma már elmúltam ötven, sokan bácsiznak. És mégis! Apám emléke élénken él bennem még ma is, ahogy élt ama szomorú perc óta, hogy megtudtam, többé nem foghatja meg a kezem, nem szól hozzám hol dicsérő, hol intő hangja. Éltem során számomra Apám volt az EMBER, a FÉRFI, akinek minden percemben meg kell felelni. Hittem, hogy minden földi tettemet látja az égből és vigyázza azt. Hittem, hogy onnan fentről is vigyáz rám. Ezt hittem, és felnőtt fejjel látom, nem tévedtem. Ez a hit hatalmas erőt ad, ez a hit át tud vezetni az életen.

Öt esztendő óta veletek is ez történik. Nektek még nehezebb, hiszen Édesapátok közismert ember volt. Közismert és szeretett ember. Olyan ember, akit nem lehetett nem szeretni. Kevesen, nagyon kevesen mondhatják el magukról azt, hogy futballistaként több csapatban is úgy játszhatnak, hogy közben nem vesztik el egyik csapat szurkolóinak szeretetét sem. Édesapátok ezt elmondhatta. Szerették őt az Üllői úton, a Hungária körúton és Dunaújvárosban is. Különösen az első kettő hely, az első kettő klub szurkolóinak közös szeretete meglepő. Ennek eléréséhez valóban kivételes emberi tulajdonságok kellenek, olyanok, amelyek Édesapátokban megvoltak. Kivételes adottságok ezek, amelyeknek Ti is birtokosai vagytok. Vigyázzatok eme kincsekre, amelyet rátok hagyott. Ha másotok nem lesz az életben, csak ezekkel is boldogságot tudtok szerezni magatoknak és szeretteiteknek. Édesapátok emellett kiváló labdarúgó volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy mindhárom említett klubbal magyar bajnoki címet tudott nyerni. Páratlan sportteljesítmény ez. Mint ahogy az is, ha számba vesszük, hogy ő bizony tagja volt a Fradi BL-, és UEFA-csoportkörbe jutott csapatának, tagja volt annak a válogatottnak, amely 1996-ban az utolsó nagy magyar nemzetközi sikert elérte, kijutott az olimpiára. Mit tagja, egyenesen hőse, hiszen az ő góljával sikerült kiharcolni ezt az idén már 15 éves sikert. Idősebb ez a siker, mint Ti. Azért írom, hogy bizonyságát adjam Édesapátok páratlan futballtudásának. De ezt Ti is biztosan kívülről fújjátok, mert van mire büszkének lennetek. Mint ahogy büszkék az emlékező és nem felejtő szurkolók, akik számtalan videót készítettek a fellelhető felvételekből és fényképekből. Ezek egyikét én is idézem, hiszen sok általam említett sportélmény benne van:

Ne szégyelljétek, ha a felvételek láttán a könny csordul ki a szemeteken. Az én vénülő arcomon ugyanúgy lecsordultak azok a könnyek. Ha az ember szeret és tisztel valakit akit elveszt, viszontlátva őt ez a legtermészetesebb reakció. Ezek a könnyek erősítenek. Erősítenek gyerek- és erősítenek később felnőtt arcokon is.

Fiúk! Roli és Norbi!

Erősítsen benneteket Édesapátok emléke, aki bizton felügyeli sorsotok. Biztos, hogy Édesanyátoknak is állandó támasza onnan fentről, hiszen az Ő fájdalmát és áldozatát ma még Ti nem is érthetitek meg igazán. Ahhoz sok évnek el kell telni, ahhoz Nektek is fel kell nőni, ahhoz nektek is Apává kell majd válni egy szerető Anya oldalán. Ő próbálja nektek fizikailag is pótolni a pótolhatatlant. Meg persze a nagyszülők, a sok barát. Ők mindannyian vigyázzák itt a földön éltetek, amelyekkel enyhítik a szerető Édesapátok elvesztése által okozott hatalmas űrt. Erősítsen az is, hogy egy ilyen cikket olvashattok az FTC Baráti Kör internetes oldalán, hiszen ez is csak azt igazolja, hogy Édesapátok, Zavadszky Gábor sokat, nagyon sokat jelentett a magyar futballt és a Fradit szerető milliónyi embernek.

Szeretettel

Simon Sándor

(A felhasznált kép forrása: www.blikk.hu)