2024. november 21. csütörtök

A dalnok Dálnoki

Szerző: SzB Bejegyzés ideje: 2019. június 21.

Az FTC krónikásának, Nagy Bélának a könyveit lapozgatva előfordul, hogy a volt játékosokról szóló adatok sem mindig teljesek, esetenként egy-egy adat, például a születési vagy elhalálozási dátum, hiányzik. Az is gyakran megtörténik, hogy egy-egy idősebb fradista megkérdezi, hogy nem tudunk-e valamit egykori játékostársáról, mert évek óta nincs hír róla.

Ilyenkor az internetről sokat meg lehet tudni, de ha az sem segít, akkor a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalhoz lehet fordulni. A Fradi Múzeum munkatársai és az FTC Baráti Kör néhány tagja minden lépést kipróbálva sem jártak sikerrel Dálnoki József felkutatásában. Vakulya László azonban Columbot megszégyenítő kitartással nyomozott, hentes szakmájából és az óbudai lakóhelyéből adódó ismeretségeit felhasználva rátalált régi barátjára, Dálnoki Józsefre. Szorosabb ismeretségük 1985-től datálódik, ugyanis egy háztömbben laktak egészen 2002-ig. Vaki Laci (Albert Flórián is így hívta Vakulya Lászlót) vállalta a pilisvörösvári találkozó megszervezését, amelyről a Zöld és fehér magazin 2019 júniusi számában lehet egy korlátozott terjedelmű cikket olvasni „A pilisvörösvári remete” címmel. Ezt egészítem most ki néhány részlettel, újabb információval.

***

A pilisvörösvári kirándulásra április elején került sor. A csapatban – rajtam kívül – Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója és Vakulya László vett részt. Volt egy meglepetés társunk is, akire Dálnoki József nem is gondolt. Az egykori csapattárs, Rákosi Gyula csöngetett be hozzá. Nagy volt az öröm. Jóllehet több mint huszonöt éve nem találkoztak, olyan szeretettel és könnyes szemmel ölelték meg egymást, mint egykoron egy fontos gól után. Jöttek elő az emlékek, sztorik. Az olvasók kedvéért nem árt feleleveníteni Dálnoki József egy kissé feledésbe merült pályafutását.

– Hogyan kezdődött a labdarúgó pályafutásod?
Mint sok hozzám hasonló gyereknek a labda volt a kedvenc játékszerem. Tízéves lehettem, amikor a Pesterzsébeti Vasasban elkezdtem futballozni. Tagja voltam az 1951-ben I. osztályú bajnokságot nyert ifjúsági csapatnak, amelyben együtt játszottam Kocsis Györggyel, későbbi fradista csapattársammal is. 17 évesen már az első csapat keretébe tartoztam. 1955-ben bevonultam sorkatonai szolgálatra. Az erzsébeti Timár utcában levő katonai létesítményben kellett őrszolgálatot teljesítenem. Mivel közel volt az egyesületem pályája, kijárhattam az edzésekre, sőt a meccseimen gyakran az elöljáróim is jelen voltak. A forradalom és szabadságharc leverése után 1957 januárjában a Kéri Károly által szervezett alkalmi csapat tagjaként, érvényes útlevéllel, két hónapos túrán vettem részt, jártunk Milánóban, Marseille-ben, Oránban. A túracsapat tagja volt – többek között – Egresi Béla, Deák Ferenc, Rédei Gusztáv és Fürjes Imre is. Hazatérésünk után a Csepel le akart igazolni. Intézőjük, Koltai István bácsi, órákig várt rám a lakásunkon, de hazaérésemkor közöltem vele, hogy elkésett, mert már aláírtam a Fradihoz.

– Hogyan sikerült a bemutatkozásod a Fradiban?
1957-ben, rajtam kívül, sok új játékos került a Fradiba: Horváth György a Haladásból, Tarsoly Géza a Dohánygyárból, Forgács Ernő a Spartacusból, Gregor Béla a Mávagból, Pető István Szentesről, Friedmanszky Zoltán a TF-ből. Friedmanszkynak szerencséje volt, mert részt vehetett az ausztráliai túrán az első csapat keretével. Mi, a többiek, az Esti Kupában szereplő „kis Fradiban” kaptunk játéklehetőséget. A kupa első mérkőzésén, a Ruch Chorzów ellen, rögtön góllal mutatkoztam be, 2:0-ra győztünk. A Szombathely legyőzése után bejutottunk a döntőbe, ahol 1957. augusztus 18-án 2:1-re legyőztük a teljes csapattal felálló MTK-t. Büszkén emlékszem vissza erre a meccsre, mert közrejátszottam a győzelemben. Simon István az átadásom után lőtt a hálóba, majd a második félidőben a beadásomat Rákosi Gyula csukafejessel juttatta a kapuba. Emlékeztetőül a kupagyőztes csapat: Horváth (Virágh) – Thomann, Forgács, Erdész – Simon, Hruby – Dálnoki, Rákosi, Takács (Tarsoly), Gregor, Pető (Csekő).

– A bajnoki bemutatkozásra sem kellett sokáig várni.
Egy Ganz Mávag elleni edzőmérkőzésen a második félidőben dr. Csanádi Árpád beállított Kertész Tamás helyére. Jól ment a játék és három gólt szereztem. Az öltözőben Kertész Tomi megjegyezte: „nehogy azt hidd, hogy ez a jövőben mindig így lesz”. Mindenesetre dr. Csanádi 1957. szeptember 1-jén Tatabányán betett a csapatba. Bányásznap volt, nagy felhajtás, 20 ezres nézőcsúcs, még Kádár János is ott volt a lelátón. „Udvarias vendégek” voltunk, Dalnoki Jenő az első félidőben 0:0-s állásnál kapufára lőtt egy 11-est. Végül 2:0-ra kikaptunk, pedig erős csapattal álltunk fel: Gulyás – Ombódy, Mátrai, Dalnoki – Gerendás, Láng – Dálnoki, Borsos, Orosz, Friedmanszky, Fenyvesi.

– A csapatban együtt játszottál Dalnoki Jenővel. Hogyan lett belőled Dálnoki II, amikor a névazonosság sem állt fenn?
Sokan, tévesen, a sportsajtót tartják a „keresztapának”. Már a Fradi tagsági könyvemben is Dálnoki II Józsefként szerepelek (lásd mellékelt kép), tehát az okmányt kitöltő „irodista” biggyesztette a nevem mellé a római kettes számot. Jenővel semmi rokoni kapcsolatom nincs. Ennek ellenére a helybéli hentes még ma is úgy üdvözöl, hogy „itt jön Dálnoki Jóska a Dalnoki Jenő öccse”.

– Milyen volt a Fradiban játszani Erzsébet után?
Óriási élmény volt több tízezer néző előtt játszani, ragyogó pályákon. A poros erzsébeti pályához és a néhány ezer nézőhöz viszonyítva ez óriási változás volt. Fradistának lenni együtt járt bizonyos népszerűséggel, ismertséggel. „Szülőföldemen” gyakran hallottam fiataloktól, idősektől, hogy „ott megy Dálnoki József, a Fradi játékosa”.

– Úgy tudjuk, történelmi Fradi-gólt lőttél.
Nem tartóztam a nagy gólvágók közé, de volt egy-két fontos gólom. 1958. április 3-án a Népstadionban lejátszott Bp. Honvéd elleni mérkőzés volt az első Fradi-meccs, amelyet a televízió élőben közvetített. A gólommal 1:0-ra győztünk. Friedmanszky Zoltántól kaptam a labdát és mintegy 12 méterről lőttem a hálóba. Történelmi eseménynek lehet mondani, mert valóban ez volt az első tv-s Fradi-gól.

– Hogyan emlékszel vissza a fradis pályafutásodra?
Boldog vagyok, hogy tagja lehettem egy bronz- és egy ezüstérmes csapatnak. Ma is büszkeséggel tölt el, hogy olyan kiválóságokkal szerepelhettem egy csatársorban, mint Albert Flórián, Fenyvesi Máté, Friedmanszky Zoltán, Orosz Pál, Rákosi Gyula vagy Vilezsál Oszkár. Az 1959/60. évi bajnokságban már ritkábban kaptam helyet az első csapatban. A fiatal Albert színre lépésével megnőtt a konkurencia a jobbszélső poszton, a korábbi középcsatárral, Friedmanszkyval és Rákosival kellett osztoznom a 7-es mezen. Utolsó tétmeccsem 1960. október 12-én a Glasgow Rangers elleni KEK-mérkőzés volt. Ez is „történelmi” meccs volt, a Fradi első hazai KEK-találkozója. Ezt követően csak a tartalékcsapatban szerepeltem, tagja voltam az 1960/61. évi NB I tartalékbajnokságban ezüstérmes Fradi „fakónak”.

– Elégedett vagy a zöld-fehérben elért eredményeiddel?
Úgy érzem, többre is vihettem volna. Azt kevesen tudják rólam, hogy a futball mellett volt egy másik szenvedélyem, a zene. Gyermekkoromban, apám szigorú felügyelete mellett hegedülni tanultam, nekem pedig operaénekesi álmaim voltak, nagyon szerettem énekelni. Az első edzőtáborozáson szokásos beavatási szertartáson is énekelnem kellett, miközben bort öntöttek a fejemre. Rákosi Gyuszi, a róla nemrég megjelent könyvben, azt mondja, hogy nagyon szép, Sárdy Jánoséra emlékeztető hangom volt. Neki pedig hinni lehet… De sokszor kellett társaságban elénekelnem a Rózsalevél című dalt! A futballt és az énektanulást nehezen tudtam összehangolni. Jó lett volna, ha mellettem állt volna egy jó tanácsadó, aki meggyőzött volna arról, hogy a két hivatás nem fér össze. Egy-egy meghallgatás, énekóra esetenként az edzés rovására ment, amit az edzőim nem vettek jó néven. Ezért is kaptam egyre kevesebb szerepet az első csapatban. A labdarúgást nem, az énektanulást viszont abbahagytam, mert későn kerültem jó énektanárhoz.

– Hol folytatódott a pályafutásod?
1962-ben átigazoltam a Bp. Spartacusba, ahol még tíz évet lehúztam, mintegy 300 mérkőzésen szerepeltem. Amikor 36 évesen befejeztem a pályafutásomat a Szparinál, mert Hidegkúti Nándor edző minden indoklás nélkül mellőzni kezdett, még nagyon jó erőben éreztem magam. Ekkor hívtak a Vasas öregfiúk csapatába. Középhátvédet játszottam a csatármúltam ellenére, nemzetközi túrákon vettünk részt. Hogy miért nem a Fradiba mentem, annak az az oka, hogy a Fradi öregfiúk csapata később alakult meg. Az „öregek” közül kerültem az egyik barátom kérésére nyolc meccs erejéig a kiesésre álló szarvasi csapatba, hogy segítsek a bentmaradásban. Hála Istennek, tudtam segíteni.

– Az edzői pályafutásodról elég kevés az információnk.
A Bp. Spartacus utánpótlásában kezdtem meg az edzői munkát, majd több felnőtt csapatnál tevékenykedtem különböző szintű bajnokságokban. Mindenhová úgy kerültem, hogy hívtak, a segítségemre számítottak. Nem akarok dicsekedni, de sikeres voltam, majdnem mindegyik csapattal bajnokságot nyertem. Így volt ez Kistarcsán és Dabason is. A legnagyobb sikerek közé számítom, hogy a Dömsöd SE-vel 1988-ban megnyertük a Pest megyei bajnokságot, majd az MNK-ban bejutottunk a legjobb nyolc közé, az ESMTK 1991-ben, a REAC pedig 1993-ban a vezetésemmel felkerült az NB II-be. Az ESMTK-nál 1990/91-ben lettem vezetőedző egy sikertelen feljutási kísérlet után. Nem számítottam a kiöregedett NBI-es játékosokra, fiatal csapatot építettem. Megnyertük az NBIII Duna csoportját és feljutottunk az NBII Nyugati csoportjába. Az 1992/93-as bajnoki évben ugyanez sikerült a REAC-nál is.

– Hogyan telnek a nyugdíjas napjaid?
2002 óta Pilisvörösváron élek. Feleségemet 2012-ben vesztettem el, akit huszonhat éven keresztül szeretettel ápoltam. Úgy gondolom, cserébe megkaptam a Jóistentől, hogy 84. évemben is koromhoz képest jó egészségi állapotban vagyok. Visszavonultan, szinte remete módjára élek, ritkán mozdulok ki lakóhelyemről. Önellátó vagyok, már tizenhat éves koromtól hozzá kellett szoknom az önállósághoz. A házkörüli munka, télen a hólapátolás, a többi évszakban a kert ápolása, három kutya ellátása kitölti az időmet, ki is fáraszt.

Kapcsolatot nem tartok a régi játékostársakkal, ezért is ért váratlanul, és nagy örömet okozott, hogy mint egy kis fradis küldöttség, meglepetésként egykori csapattársammal, Rákosi Gyulával, felkerestetek. Boldogan emlékszem vissza a pályafutásomra, a Fradiban eltöltött évekre. A televízióban figyelemmel kísérem a magyar futballt, a Fradi szereplését.

 

– Lesz folytatása ennek a találkozásnak?
Remélem. Érdekességként megemlítem, hogy néhány nappal az örömteli találkozás után az egyik szupermarketben összefutottam Rákosi Gyuszival. Azzal, hogy Vakulya Laci barátom megtalált, bekerültem az információáramlásba. Sajnos, egykori játékostársaimról sok új, elsősorban szomorú hírt hallottam. Legutóbb Forgács Öcsi haláláról értesültem, aki mind a Fradiban, mind a Spartacusban a sporttársam volt. Köszönöm, hogy felkerestetek és várom az újabb találkozást. Hajrá Fradi!

Névjegy

Dálnoki József
Születési idő, hely: 1935. november 21., Pestszenterzsébet
Poszt: jobbszélső
Csapatai: Erzsébeti MTK (-1957), FTC (1957-62), Bp. Spartacus (1962-72)
Sikerei, eredményei az FTC-ben:
Esti Kupa győzelem (1957)
bajnoki bronzérem (1957/58)
bajnoki ezüstérem (1959/60)
mérkőzésszám: 63
gólok száma: 11

 

SzB
2019. június 12.

Hozzászólhat, vagy visszanézhet a saját oldaláról.

1 Hozzászólás

  1. L.I. alias kispufi írta:

    Hát ez egy szuper anyag volt, nagyon szépen köszönöm! Isten éltesse Dálnioki Józsefet még sokáig!

    Hozzászólás ideje: 2019. július 5. 08:32

HOZZÁSZÓLÁS