Szőke Istvánt köszöntjük 62. születésnapján
2009. február 12. Nincs hozzászólás
Szőke István, az 1960-as éves második felének legendás jobbszélsője, február 13-án ünnepli születésnapját.
Juhász Gyula örökbecsű versében így írt „milyen volt szőkesége, nem tudom már”. Mi, fradisták erre a költői kérdésre nem tudunk nemmel válaszolni. Mi tudjuk, és emlékezünk! A mi „szőkénk”, Szőke István, hajdan valaha szőke, ma már inkább galambősz, szerencsére él még az emlékezetünkben. Szabadrúgásai, bombaerős lövései élményszámba mentek, távolságra, sorfalra, kapusra való tekintet nélkül. Olvassa el a teljes cikket »
Sorozatunk rendhagyó állomásához érkezett. Eddig csak régi játékosainkkal beszélgettem, akiknek szóban és képben felelevenítettem a pályafutását, megismertettem jelenét. Mai beszélgetőpartnerem egyrészt beleillik ebbe a képbe, hisz egy kivételével az összes eddigi interjúalanyomnak játékostársa volt, az az egy kivétel pedig, Nyilasi Tibor, akivel játszani nem játszott együtt, de öt évig a játékosa volt. Részese volt tehát az eddig ebben a sorozatban idézett szinte összes sikernek, ám szerencsére az Ő sikereit még nem kell múltidőben említeni, hiszen a jelen csapatának is a vezéralakja. Mai beszélgetőtársam csapatunk súlyos sérüléséből visszatérni készülő kapitánya, Lipcsei Péter. 
Az FTC nyolc bajnoki címmel, amiből ötöt az utolsó öt szezonban zsinórban nyert, indult az új bajnokságnak, amely az I.világháború előtt az utolsó befejezett bajnokság volt. 
Centenáriumi születésnapot köszöntünk február 11-én. 100 esztendeje született a Ferencváros egyik legnagyobb legendája, Toldi Géza, a „Tank”, a „Szívember”, a valaha élt fradisták egyik legmarkánsabb egyénisége. 
Régi játékosainkkal beszélgetünk, szóban és képben felelevenítjük pályafutásukat, megismertetjük jelenüket. Mai beszélgetőpartnerünk Limperger Zsolt, becenevén Limpi.
Sorrendben négy bajnoki cím elnyerése és az európai elismertség után kezdett bele csapatunk az új idénybe. Mi más lehetett volna a célja, mint a „mesterötös”. És úgy tűnik, ebben az idényben egy kicsit odafigyeltek a Magyar Kupára is. 
A hazai mezőnyben verhetetlennek tartották az FTC-t. A bajnokság újbóli megnyerése kötelező házi feladatnak tűnt. Kellett egy új cél. És mi más lehetett volna ez, mint annak bizonyítása, hogy az FTC igazán nemzetközi klassziscsapattá érett. Nem csak hazai pályán, idegenben is. Ez a szezon gyakorlatilag erről szólt. 
Az előző két évben kialakult egy igazán ütőképes, a közönséget messzemenően kiszolgáló csapat, amely sorra nyerte a bajnokságokat és a címeket. Egyetlen dolog hiányzott, a csapathoz méltó pálya. 1911-től már ez sem hiányzott többé. 
